Bulvár, alkonyi fényben

Szeptembertől vége a kamucelebek tündöklésének – ígérte meg nekünk saját internetes lapján az egyik legalpáribb bulvárműsorokat gyártó kereskedelmi tévé riportere, Vujity Tvrtko. Azt ígéri, hogy szeptembertől „határozott és nagyon konkrét lépéseket” tesz azért, hogy „komoly sajtófelületek lehessenek az igazi példaképeké, a hétköznapi hősöké”.
Tvrtko a saját blogján szólítja meg az újságíró-társadalmat, vagy legalábbis azt a rétegét, amely hozzá hasonlóan a bulvárvilágban keresi kenyerét. „Adjunk végre hitelt szakmánknak, önmagunknak. Vegyünk vissza a semmitmondó celebek csillogó-villogó világából” – szólít fel a televíziós személyiség, aki maga is szerepel az Index még bulvárosabb kiadásának, a Velvet.hu-nak a celeblistáján, igaz, csak a 408. helyen. A toplista élen olyan hírességek vannak, mint Zimány Linda, Hajdú Péter, Liptai Claudia, Horváth Éva, Hajdú-Sarka Kata, Stohl András, Terry Black, Debreczeni Zita, Kiszel Tünde.
Bevallom, már a toplistánál bajban vagyok, hiszen a bulvármédia-ipar által előállított celebek nagy részéről, még a „leghíresebbekről” sem tudom, kicsodák. Amikor Horváth Ágnes, miután egészségügyi miniszterként megbukott, és elment egy celebekkel forgatott túlélőshow-ba, akkor döbbentem rá, hogy a magát playmate-ként meghatározó Voksán Virág és a liberális egészségpolitikus Horváth Ágnes között nincs is olyan nagy különbség: az egyiket a bulvármédia dagasztotta celebbé, a másikat meg a politikai marketing.
Az elmúlt hónapokban Daróczi Dávid, a Gyurcsány-kormány volt szóvivője tragikus halála után mutatta meg a bulvársajtó valódi kegyetlen természetét: láthattuk, hogy a profitérdekek nemcsak a szakmai szabályokat, hanem még a kegyeleti jogot is figyelmen kívül hagyják a másnapi lapot is eladó szaftos sztoriért.
Tvrtko, a bulvártévé sztárja eddig szépen belesimult ebbe a világba. Ő is élt azokkal az eszközökkel, amelyeket most, ki tudja, mennyire valódi szándékból, elítél. Maga tette közhírré, hogy gyermekkorú fiacskája udvarolgat Demcsák Zsuzsa kolléganője leánykájának, akivel ő a munkaviszonyukon kívül is baráti kapcsolatot ápol. „Annyi, de annyi nagyszerű Hétköznapi Hős él közöttünk, akikről még csak nem is hallottunk, akik igazi példaképeink lehetnek. Csak elveszik előlük a lehetőséget. Róluk szóljon a világ, róluk szóljanak a hírek, ne a feleségükkel ordibáló, naptárjaikkal mindent beterítő, az embereket áltörténeteikkel »szórakoztató« műsztárokról” – írja Tvrtko. Igaza van abban, hogy megelégelte az úgynevezett celebvilág ürességét, és úgy döntött, komoly médiafelületet fog visszaszerezni a hétköznapi hősöknek, a valódi példaképeknek.
Kíváncsian várom, hogy Fekete Pákó fedetlen fenekének mutogatása helyett megtudhassam, miként jutott a fedél nélküliek sorsára a Parlamentnél egy kereskedelmi bank ablakbemélyedésében több telet valódi hétköznapi hősként túlélő, meghatározhatatlan korú asszony.
De Tvrtko hősei is valódiak, az Afrikában kisgyermeket mentő magyar orvos, a világ végén kis árvákat felkaroló tiszteletes, a rákbetegsége ellenére olimpikonná váló sportoló vagy a nővér a vidéki onkológián, aki egy egész havi fizetését gyurmára, rajzlapokra, játékokra költötte, hogy kis betegeinek legyen mivel lekötni a figyelmét két kemény kemoterápiai kezelés között.
Legyen sikeres a riporter akciója, Kelemen Annácska helyett jöjjenek az állatvédő civilek, Dundika helyett lássuk az önkéntes betegápolókat a szeretetkórházakból, halljuk minél többször a gyermekmentő Böjte atyát!