Mint arról pár napja írtunk, szóltak szempontok a Koeman–Egervári-csere néhány hónapos halasztása mellett is – például az Eb-kvalifikációra esélyes, Egervári vezette U21-es garnitúra közelgő tétmérkőzései –, ám a szövetség új elnöksége végül nem ezek alapján határozott. Ha pedig elfogadjuk csak azt a két tételt, hogy a prioritás mindenkor a felnőttválogatotté, és az edzőt az eredményei minősítik, akkor a holland trénernek, jövő októberig élő szerződése dacára, tényleg nem lehetett maradása. Hiszen a csapat vele is éppúgy negyedik lett a soros kvalifikációs sorozatban, mint elődeivel, a 7 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség mérleg sem szívderítő, az utolsó négy találkozó egy szem pontja és 2-13-as gólkülönbsége pedig már-már vért kíván. Vagy minimum áldozatot, és Koeman annyit azért hozott, hogy – Csányi Sándor MLSZ-elnök elmondása szerint – a kontraktusából eredően őt megillető összeg durván egyharmadáért hajlandó volt lelépni a színről.
De a történet innentől szóljon Egervári Sándorról, aki hatvanesztendősen, három bajnoki címmel (1999 és 2003 MTK, 2000 Dunaferr) és a tavalyi U20-as vb bronzérmével a zsebében határozatlan idejű szerződést kötött, amit Csányi Sándor úgy kommentált: „Újra indul az óra, türelmesek vagyunk, remélem, hosszú évekig, akár évtizedekig tudunk együtt dolgozni. Én már tíz-tizenkét éve egyébként is eldöntöttem, ha egyszer futballcsapatom lesz, oda Egervári Sándort hívom edzőnek.”
Hát most lett; a magyar válogatott. Egervári azonban nem kíván visszaélni e türelemmel. Amikor felvetettem neki, ha a 2012-es Eb-re és a 2014-es vb-re nem is garantálhatja, még csak nem is ígérheti a kijutást, azért a 2016-os, immár 24 csapatos kontinensviadalon elvárható, sőt akár papírforma lesz-e a magyar válogatott részvétele, így válaszolt: „Már az ősszel induló Eb-selejtezőkön szeretnék előrelépni, a második vagy a harmadik helyet megszerezni a csoportban, a 2014-es brazíliai világbajnokságon pedig ott kell lennünk. Ha ez nem sikerül, az azt jelenti, rosszul végeztük a munkánkat, ismét esedékessé válhat a váltás.”
Ez persze a távolabbi jövő, a közelebbi, riasztóan közeli az angolok elleni, augusztus 11-i londoni, „barátságtalan” mérkőzés – a dél-afrikai vb-n leszerepelt házigazda a mieink ellen kezdené meg vezeklését –, szeptember 3-án pedig, nincs mese, bele kell vágni az Eb-kvalifikációba. A „Mikor veszi fel a kapcsolatot Gera Zoltánnal?” kérdésre nem véletlenül vágta rá Egervári: „Már ma, az biztos. Egy ország várja vissza, és nemcsak a játéka miatt. Az ő szellemisége, morálja köré szeretném építeni a csapatot.”
Eközben épül egy másik csapat is, a pályán kívül. Ennek jeleként Nyilasi Tibor szakmai igazgatói titulussal kapott és fogadott el ismét szerepet a magyar labdarúgásban – az 1970-es, 80-as évtized hetvenszeres válogatottja felügyeli az utánpótlás-nevelést, az edzőképzést, a női és a gyermeklabdarúgást, valamint a futsalt –, és már első munkanapján reaktiválta Both Józsefet, akivel 2002 és 2007 között az MLSZ alkalmazásában együtt gardírozta többek között az 1989-es korosztályt, amelyet Egervári tavaly az U20-as vb dobogójára vezetett Egyiptomban.
Ezt az azóta U21-essé cseperedett, a jövő évi, dániai Eb-re selejtező alakulatot Egerváritól Róth Antal veszi át, akit egy héttel a bajnoki rajt előtt elengedett a Haladás, majd „villámmal” leigazolta Csertői Aurélt.
Egy irányba ható és mutató változások – már az is újdonság, hogy van irány –, amelyek önmagukban persze még semmiféle sikert, eredményt nem garantálnak.
Viszont megteremtik azok nem elégséges, de szükséges előfeltételeit.
Vezércikk a 7. oldalon
origo.hu
Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány
