Első szín: a viszály. A szeretet ünnepére készülve majdhogynem egymás torkának esik két filozófus. Játszódik mindez 2009. december 21-én, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetében (MTA FKI). Szereplők: Demeter Tamás filozófus az egyik, Gábor György filozófus a másik oldalon, valamint szemtanúként számos kolléga.
Egy bűnügyi eposzban ez állhatna: ismeretlen tettes az asztalra gurítja a viszály almáját. Rajta a felirat: hetven és fél millió forint. Hogy kinek és miért? Hamarosan ez is kiderül. De istennőkről nem lévén szó, most vissza a drámához! Kíméletlen és megsemmisítő hadjárat folyik, állítja Demeter Tamás filozófus. „Mischpoche, b… meg” – veti oda az asztal túl felén ülőknek, elvégre ekkora összeg felett mégiscsak ritkán rendelkezhetnek filozófusok. (Az első szó héberül családot, pereputtyot, összetartó társaságot jelent.) Az összetartó társaság egymás között osztotta szét a pénzt – állítja Demeter, sorolva is a neveket, élén Borbély Gábor későbbi intézetigazgatóval, majd következnek a többiek: Gábor György, Gángó Gábor, Ferencz Sándor, Geréby György, Tatár György, Rugási Gyula, Szabó Rita. Gábor György zsidózást sejt, később cikket ír a Népszavában, Demeter helyreigazításért a bírósághoz fordul, első fokon pert veszít. De ez mellékszál, a 70,5 millió forint sorsát nem befolyásolja.
A jelenlévők csitítják a feleket, nem sok sikerrel, Gábor és Demeter lelép a színről.
Második szín: a kutatók. Szereplők: ugyanazok, mint az előbb, de most a legfontosabbak be is mutatkoznak. Színre lép még a korábbi főnök. Merthogy, mint az elbeszélésből kiderül, a történet 2005-ig nyúlik vissza, amikor is Nyíri Kristóf akkori intézetigazgató Vallásfilozófia és a vallások társadalmi jelenléte címmel pályázatot adott be a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalhoz.
Nyíri azonban kisvártatva lemond, helyére új igazgató kerestetik. A törésvonalak kirajzolódnak, szinte mindenkinek megvan a maga favoritja, de a szabályok szerint döntés végül több akadémiai testület külön határozata alapján születik. Az egymást követő vezetők viszonya rendkívül rossz, ennek számtalan újságcikkben hangot is adnak. Az új igazgató Borbély Gábor, aki egyben a megörökölt pályázat koordinátora lesz. S ebből erednek a gondok, meg a többi alvállalkozó bevonásából, amely a pályázatban részt vevők szerint logikus és szükségszerű lépés, a kimaradók szerint viszont bűnös cselekmény. Utóbbi oldalon áll Boros János (1954), az intézet jelenlegi igazgatója is, és a már említett Demeter Tamás (1975). Ő az FKI tudományos főmunkatársa, Miskolcon docens, az Információs Társadalom és a Studies in East European Thought című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, főként az elmefilozófia, a brit empirizmus és az eszmetörténet-írás kutatója.
A másik társaság ezen szereposztás szerint népesebb.
Borbély Gábor (1962) filozófus. Az első Orbán-kormány idején a Felsőoktatási Pályázatok Irodájának vezetője; a kormányváltás után az intézményt megszüntetik. Ezt követően az oktatásügyi minisztériumban dolgozik, 2006 és 2008 között, mandátumát kitöltve a Filozófiai Kutatóintézet igazgatója, jelenleg az ELTE Ókori és Középkori Filozófia Tanszékének tanára. Kifizetett összeg: 8 344 400 forint.
Schmal Dániel (1969) az FKI posztdoktori alkalmazottja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Filozófiai Intézetének adjunktusa, a Pannonhalmi Szemle című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Főbb kutatási területei: XVII–XVIII. századi filozófiatörténet, Szent Ágoston és az egyházatyák recepciója a kora újkorban, filozófia és teológia a kora újkorban. Kifizetett összeg: 7 818 000 forint.
Geréby György (1957) filozófus, filozófiatörténész, tanszékvezető egyetemi docens a Közép-európai Egyetem (CEU) Középkor-tudományi Tanszékén. Érdeklődési köre: középkori metafizika, nyelvelmélet, logika, késő antik és középkori filozófiatörténet, összehasonlító filozófiai teológia. Több ciklusban dolgozott miniszteri tanácsadóként az oktatási tárcánál, tagja volt a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsnak. Kifizetett összeg: 7 680 000 forint.
Tatár György (1947) filozófus, esszéista, publicista, az ELTE tanára. Egyaránt szakterülete a vallásfilozófia és Nietzsche. Rendszeresen foglalkozik a zsidóság és Izrael helyzetével, többek között Izrael – Tájkép csata közben címmel írt könyvet. Kifizetett öszszeg: 4 204 800 forint.
Gábor György (1954) vallásfilozófus, a kutatóintézet tudományos főmunkatársa, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanára, mintegy tíz könyv szerzője, a Magyar Filozófiai Társaság, a Magyar Hebraisztikai Társaság tagja, a Keresztény–Zsidó Társaság elnökségének tagja, a Lukács György Alapítvány kurátora. Önéletrajza szerint kilenc nyelven beszél. Kifizetett összeg: 4 147 200 forint.
Rugási Gyula (1954) klasszika-filológus, filozófus, teológus, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem oktatója. Kutatási területei: antik filozófiatörténet, ókeresztény teológia- és irodalomtörténet, hebraisztika. Kifizetett összeg: 4 147 200 forint.
Gángó Gábor (1966) tudományos tanácsadó, az MTA doktora. Kutatási területei: politikai filozófia és politikai eszmetörténet, Közép-Európa kultúrfilozófiája és irodalomtörténete, XVIII–XX. századi német filozófiai tradíció. A Magyar Filozófiai Társaság és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság tagja. Kifizetett összeg: 1 260 000 forint.
Szabó Rita pályázati adminisztrátor, szerződése szerint titkársági, irodai tevékenységet végez. Kifizetett összeg: 1 230 000 forint.
Ferencz Sándor (1956) a FKI tudományos munkatársa, a Magyar Filozófiai Társaság tagja, rendszergazda, informatikus. Főbb kutatási területe: középkori filozófiatörténet, nyelvfilozófia, racionális teológia, ontológiai istenérv, Anselmus, információs társadalom, informatika. Kifizetett összeg: 576 000 forint.
Fontos hangsúlyozni, hogy a fenti összegek nem egyszeri kifizetések, azok a három év alatt összesen utalt honoráriumok, térítések. A pályázat szereplői azt mondják, komoly munkát fektettek a projekt sikerébe. Az úgynevezett projektleírásban az olvasható: a kutatás „új szemléletű, nemcsak itthon, hanem nemzetközileg is várhatólag érdekes metodológiával próbálja megragadni a legutóbbi politikai-társadalmi változások vallási gyökereit. Az újdonság abban áll, hogy filológiailag és történetileg is korrekt belső elemzések és rekonstrukciók segítségével tárja fel egy-egy vallási mozgalom régi eredetű, de átalakulások során új formát öltő »sajátértékeit«, amelyek révén e mozgalmak a vallási újjászületéstől a szektásodáson át a politikailag agresszív vallási radikalizmusig ölthetnek különböző alakot”. Azt, hogy a nevezett kutatások mennyire hasznosíthatóak, mindenki a saját helyzete szerint értékeli. Kézzelfogható eredménynek több rendezvény és a világhálón megjelent tanulmány mellett hat könyv nevezhető – bár ezek közül egyik Borosék szerint korábbi írások gyűjteménye.
Harmadik szín: a revizor. A filozófusok mellett feltűnik egy ügyvéd is, aki Boros János mostani igazgató megbízásából jogi véleményt fogalmaz meg. Ezt megelőzően az MTA Titkárság Ellenőrzési Főosztálya vizsgálatot folytat a Filozófiai Kutatóintézetnél, s megállapítja – ami egyébként sem volt titok –, hogy a korábbi igazgató 2006-ban „saját cégével végeztette el a projekt koordinátori feladatait”. Ez az úgynevezett önszerződés a feljelentésbe is bekerülő szöveg szerint ütközik a vonatkozó kormányrendeletben rögzített szabályokkal.
Boros János az inkriminált megállapításból kiindulva Trinn Gábor ügyvédtől kér véleményezést; ennek tizennégy oldalas elemzés az eredménye. A dokumentumot mi is megszerezzük, s most összefoglaljuk. A leírtak a nevezett ügyvéd véleményét, megállapításait tükrözik.
Mint olvasható, a pályázat nem tesz említést arról, hogy az intézetnek ne lenne megfelelő személyi, szellemi kapacitása a projekt teljesítéséhez. Igaz, utal arra, hogy a munkában részt vehetnek külső kutatók, de még utalás szintjén sem jelzi esetleges „alvállalkozó gazdasági társaságok” bevonását. Ráadásul így a jogász, a szerződés nem is teszi lehetővé gazdasági társaság vagy más jogi személy teljesítési segéd, alvállalkozó, megbízott igénybevételét. (Ezt Borbély Gábor egészen másként látja.) Tizenhat megbízási szerződés születik kisebb részben természetes személyekkel, főként gazdasági társaságokkal, jellemzően betéti társaságokkal, két esetben kft.-vel és egy ügyvédi irodával. A megbízási szerződések általános jellemzője, hogy nagy részükhöz mellékletként csatoltak egy nyilatkozatot, mely rögzíti, hogy például a tanulmány elkészítéséhez szükséges szellemi kapacitással intézetük nem rendelkezik. Ezzel szemben folytatódik az elemzés, a gazdasági társaságok képviselői egyben az intézet által foglalkoztatott közalkalmazottak, akik ezek szerint utóbbi minőségükben nem, előbbiben viszont el tudják látni a feladatot. Trinn Gábor egyenesen leszögezi, „egyértelműen megállapítható, hogy a tárgybeli projekt témamenedzselése és programkoordinálása dr. Borbély Gábornak mint az intézet igazgatójának munkaköri feladata volt, ilyen feladattal ő mint az intézet közalkalmazottja megbízható volt, következésképpen ugyanezen feladatra az ő és közeli hozzátartozói által tulajdonolt BOGA Bt.-vel megbízási szerződés jogszerűen nem volt köthető”. Az ügyvéd szerint alappal vethető fel az a kérdés, hogy ha Borbély Gábor mint témavezető – a dokumentáció szerint – 393 napot kellett hogy fordítson a projekt hároméves futamideje alatt a témamenedzselésre, programkoordinálásra, akkor ezt vajon melyik minőségében, fizikailag hogyan teljesíthette intézetigazgatói feladatai mellett. Alapul véve az átlagban kétszázötven munkanapos éveket, ez azt jelenti, hogy Borbély három évből másfelet a témamenedzseléssel töltött. Ugyanezen elvek mentén Trinn a többi résztvevő foglalkoztatását is törvénytelennek tartja. Logikailag ugyanis kizárható, hogy a szellemi kapacitás hiánya egyszerre igaz lehessen az intézet oldalán, ugyanakkor pedig ugyanazon személyek ugyanazon feladatot mint gazdasági társaság tagjai „teljes szellemi kapacitással” el tudják látni. Az ügyvéd szerint a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, hűtlen kezelés és hanyag kezelés kerülhet mint vádpont a látótérbe. A feltárt szerződések „BKV-s jellege” szembetűnő – szögezi le.
Negyedik szín: az elszámolás. Borbély Gábor egykori intézetigazgató és a pályázati munka vezetője megdöbbenve fogadja a hírt, hogy utódja – még ha ismeretlen tettes ellen is – feljelentést tett. Szerinte büntetőjogi kérdések fel sem merülhetnek. Helyszín: az ELTE épületei között megbúvó kávézó egy forró nyári délután.
Mint a kutatóintézetek többsége, a filozófusoké is finanszírozási gondokkal küzd, vagyis a folyamatos pályázás szinte alapfeltétele a normálisnak mondható tevékenykedésnek. Az alapműködést persze nem lehet ilyen forrásból biztosítani, lévén a pályázatok általában egy-egy konkrét cél elérést tűzik ki, nem pedig az általános intézményi kiadásokat hivatottak fedezni. Borbély Gábor vezetése alatt a Filozófiai Kutatóintézet kilencvenmillió forintot meghaladó külső támogatást nyert el.
A tanár úr előtt az asztalon ásványvíz és üvegpohárban felszolgált hosszú kávé maradványai. Hajára hátratolva napszemüveg. Körülöttünk főként a nap hivatalos részét éppen letudó egyetemisták, néha ismerősök köszönnek ide.
Leszögezi, a velük szemben felhozott állításokat nem tartja megalapozottnak. A támogatási szerződés ugyanis egyáltalán nem zárta ki, hogy cégekkel szerződjenek, vagyis az a vád, hogy jogszerűtlenül osztották szét bt.-k, kft.-k között a pénzt, egyszerűen nem áll meg. Elmondja, a támogatást évente utalták, a további folyósítás feltétele minden évben a beszámoló elfogadása volt. A pályázat megvalósulását zárójegyzőkönyv rögzítette. Borbély az összeférhetetlenségről úgy vélekedik, az munkajogi, s nem büntetőjogi kérdés. Az ügy tisztázására 2005-ben jogi szakvéleményt kért, eszerint a jogszabályok a tudományos, kutatói, illetve szerzői jogi védelem alá tartozó tevékenységet összeférhetőnek tartják az intézményvezetői beosztással.
Előzőleg betekintünk a pályáztató Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és az intézet vezetője által aláírt szerződésbe, valamint annak mellékleteibe, s valóban találkozunk egy tétellel, miszerint külső megbízásokra az elnyert pénzből 39 millió 929 ezer forint fordítható. A szerződéshez csatolt mellékletekből az is kivehető, mire mennyi pénzt szántak. Hogy egy példát kiemeljünk: középkori filozófia és teológia témakörben workshopok (munkamegbeszélések, találkozók) szervezésére, a hiányzó szakirodalom beszerezésére, külföldi vendég előadók meghívására 4 millió 480 ezer forint szerepel a táblázatban. Ugyanitt szerepel az is, kinek mennyi munkanapot kell töltenie a pályázat teljesítésével. (Három év alatt Borbély Gábor és Geréby György 393 nap, Gábor György, Tatár György, Rugási Gyula 261 nap, további kutatók, fejlesztők fejenként 43 nap.) Borbély Gábor megerősíti, öten dolgoztak állandó rendszerességgel a pályázat teljesítésén, valamint két posztdoktor – ők a számukra előírt fizetésért. Az ő fizetése 175 ezer forint plusz áfa volt havonta, a többi állandó résztvevőé százezer forint körül. Az állandó résztvevők közreműködése – állítja – akár részmunkaidős foglalkoztatásnak is megfeleltethető vagyis körülbelül napi négy órát tett ki. Az adatok nyilvánosak.
Ötödik szín: civakodó angyalok. Nyomozásnak kell tisztáznia, valóban törvényesen, a dokumentációnak megfelelően zajlott-e a pénzköltés. Az ügy azonban az ítélettől függetlenül túlmutat önmagán.
Felvet egyrészt emberi kérdéseket, legfőképpen azt, a már-már tényleg filozofálást igénylő gondolatot, miért nem képesek amúgy szép feladatot ellátó emberek békében együttműködni, miért köt le ennyi energiát az élet szinte minden területén az egymással folytatott legtöbbször értelmetlen harc. Kimondottan magyar jelenség lenne egymás hátba szúrása, a kiszorítósdi, vagy így megy ez a fejlett Európa minden országában? Erről nyilván mindenkinek megvan a maga véleménye, tapasztalata.
És persze itt érdemes szót ejteni arról is, mennyire kevés pénz jut bölcsész kutatásokra, gyakran milyen nehéz feltételek közepette kénytelenek dolgozni az ezen a pályán mozgó kutatók,
origo.hu
Horror kempingezés közben: maszkos, késekkel felfegyverzett társaság várta a túrázókat sátraiknál
