Cél a hiány leszorítása. Bulgária jövőre az idei felére, azaz 2,5 százalékra akarja leszorítani az államháztartás GDP-arányos hiányát a gazdaság élénkülésének és a megszigorító intézkedéseknek köszönhetően. A kormány várhatóan mai ülésén hagyja jóvá a 2011–2013 közötti időszakra vonatkozó gazdaságpolitikai célkitűzéseket, amelyek szerint 2012-ben az államháztartás hiánya a GDP 1,5 százalékára, 2013-ban 1 százalékára csökken. A bolgár kormány az idei évre 1 százalékos gazdaságnövekedést vár, jövőre pedig 3 százalékosat. (MTI)
Hét végi akciójában a bolgár rendőrség letartóztatott húsz főt, akiket gyilkosságok megszervezésével gyanúsítanak. A kihallgatások után öt maffiózó előzetes letartóztatásban maradt. Többrendbeli gyilkossággal vádolják őket, többet között Juri Galev futballklub-tulajdonos, a szélsőjobboldali Ataka párt aktivistája elleni merénylet, illetve számos gyilkosság elkövetésével. A belügyminiszter elmondása szerint a bérgyilkosságokért a maffiózók „koponyánként” tízezer eurót kaptak. Az egyik letartoztatott keresztapa Petar Sztojanov, a bolgár szumó szövetség elnöke, aki a parlament ifjúsági és sportügyi tanácsadója, de egyben a híres szerb drogbáró, Szretan Joszics barátja is. Az Afera bolgár újság felderítette, hogy két éve a szumóbajnok meghívta az esküvőjére a Balkán legnagyobb kokainforgalmazóját. Mivel a szerb báró börtönbüntetése miatt nem utazhatott Bulgáriába, ezért az esküvőt átvitték Szerbiába, ahol a kokainkirály különleges garanciák mellett engedélyt kapott, hogy részt vegyen a lakodalmon. Az egyik fővárosi lap szerint a szumóbajnok 6-7 hónapja megbízást fogadott el Bojko Boriszov miniszterelnök megölésére, de a készülő merényletről az amerikai hírszerzés időben értesítette a bolgár hatóságokat. A megrendelők állítólag elégedetlen üzletemberek voltak. A bolgár kormányfő nem kommentálta a híreket. „Inkább Cecóért, (Cvetan Cvetanov belügyminiszter) aggódom, én már megszoktam a veszélyt” – nyilatkozta a hét végén a bolgár televíziónak.
Közben a bírák és a kormány tagjai a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak. Korábban a belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a bolgár bírák öt százaléka korrupt, nem független és megrendelésre dolgoznak. Az Európai Bizottság évi rendszeres jelentésében foglalt kritikákat és javaslatokat, amelyek szerint van politikai akarat a szervezett bűnözés felszámolására, de nincsenek ítéletek. A belügyminiszter visszautasította a bírák vádjait, hogy a rendőrség és az ügyészség nem tud elegendő bizonyítékokat felmutatni a jelentős perügyekben. A bolgár igazságszolgáltatás jelenlegi helyzetét jól jellemzi, hogy a szumós kórházba került magas vérnyomással, a másik bandatagnak is hirtelen kezeltetnie kellett prosztatáját. Ebből a helyzetből csak egy kiút látszódik: a jövő év elejétől létrehozzák a különleges bíróságokat, amelyek az ilyen speciális eseteket fogják vizsgálni. A kormányfő személyesen vállalt garanciát arra, hogy azok nem politikai megrendelésekre fognak működni.