Helyreállítani a Ház tekintélyét

Máig nem sikerült érdemi választ adni az ország sorsát befolyásoló alapvető kérdésekre. A gazdasági, a szociális kiábrándultság nagy, ez időnként gátja a szabadságjogok érvényesülésének is.
A szegénység lehetetlenné teszi, hogy a polgárok többsége élni tudjon az őket elvben megillető lehetőséggel

Megválasztotta tegnap az Országgyűlés új elnökét a képviselőház. Kövér László az egy hónapja hivatalban levő Schmitt Pált váltja ezen a fontos poszton. Schmitt ugyanis – mint köztudomású – augusztustól a köztársaság elnöke lesz. Kövér László neve találgatások formájában már korábban is felröppent. A jobboldali szimpatizánsok között a választás után meglepetést keltett, hogy Kövér a jövőben nem irányítja a titkosszolgálatokat, nem kap kormányzati funkciót. A végrehajtó hatalom új rendszerének kialakításával a nemzetbiztonság ügyei különféle tárcákhoz kerültek.
Schmitt Pál köztársasági elnöki jelölése kapcsán a nyilvánosságban egyik napról a másikra elterjedt: a parlament elnökének funkcióját csakis Kövér László töltheti be. Ugyanakkor elemzések láttak napvilágot: milyen hatással lehet a Ház munkájára, ha a Fidesz egykori alapító tagja, a párt több magas vezető tisztségének viselője ülhet a házelnöki székbe. Többen mindjárt az elején úgy látták, Kövér megválasztása mindenekelőtt a Jobbik agresszív fellépésének, kommunikációjának lehetőségét csökkenti majd. A jobboldali szavazóbázis viszont gesztusértékű lépésnek tekinti, hogy a politikust választják házelnökké. Kövér ugyanis nemcsak ismert és népszerű vezetője, képviselője kezdetektől a Fidesznek, de egyúttal markáns politikusa is. Olyan közéleti ember, aki máig megőrizte őszinte hangvételét, közvetlenségét, problémaérzékenységét. Véleményének mindenkor hangot ad, nem állt be a paktumpolitika hívei közé, nem próbálta a választók feje fölött megoldani azokat a feladatokat, amelyek az elmúlt húsz esztendőben a rendszerváltó nemzedékek előtt álltak.
Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy a tegnapi szavazás eredménye milyen fogadtatásra talál. A közvélemény-kutatások utólag minden bizonnyal kimutatják ezt. A válaszolók mindenesetre mérlegelni fogják nemcsak a házelnök személyiségi jegyeit, hanem a törvényhozás eredményességét s a nem jelentéktelen kérdésekre adott válaszait is. A parlament előtt ugyanis merőben új feladatok állnak: a rendszerváltozás óta eltelt húsz esztendő hatodik Országgyűlésében a Fidesz–KDNP-pártszövetség több mint kétharmaddal képviselteti magát. Felelőssége óriási. A képviselőknek a rendszerváltozás óta nem sikerült érdemi választ adniuk az ország sorsát befolyásoló alapvető kérdésekre. A gazdasági, a szociális kiábrándultság nagy, ez időnként gátja a szabadságjogok érvényesülésének is. A szegénység lehetetlenné teszi, hogy a polgárok többsége élni tudjon az őket elvben megillető lehetőséggel.
Az elmúlt két évtizedben megrendült a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalom. Különösen a parlament járatta le magát. Az a közvélekedés alakult ki, hogy az Országházban nem feltétlenül a választók érdekeit képviselik. Emiatt többen még azt is felvetették, hogy meg kellene szüntetni a szabad mandátumot, vagyis törvénybe kellene iktatni a képviselők visszahívhatóságát. Ez természetesen a 150 éve kialakult hazai parlamentarizmus végét jelentené, a szocializmust hozná vissza, akkor ugyanis elvben még leválthatták a honatyákat és honanyákat. A pártok működését is számosan kifogásolják, ennek hátterében voltaképp az a régi reflex áll, hogy a többpártrendszer nem feltétlenül hasznos a számukra. A pártok ugyanakkor közvetlenül nem részesei az államszervezetnek, ám demokráciában a politikai akarat az ő közreműködésükkel valósul meg.
A parlamentáris rendszer működése kétségkívül fogyatékos. Az Országgyűlés az elmúlt két évtizedben törvénygyárrá változott. A képviselőház mindent maga akar szabályozni, szakértők például felvetik, hogy a marhalevélről is törvényt szavaztak meg. A mindenkori kormányzat valójában részben elhárította saját teendőit, és áthelyezte a képviselőkre. Az eltelt két évtized alatt törvényjavaslatot terjesztettek be akkor is, ha miniszteri vagy kormányrendelet tökéletesen rendezhette volna az életviszonyokat. Nem alakult ki a törvény-előkészítés megfelelő mechanizmusa sem. Az igazságügyi szakterület nem volt képes alaposan kimunkálni a javaslatokat, és nem ellenőrizte kellően azt sem, hogy az új jogszabályok összhangban vannak-e egymással és az alkotmánnyal. Az ellentmondó rendelkezéseket a bíróságoknak és az Alkotmánybíróságnak (AB) kellett értelmeznie. Az AB ráadásul elkövette azt a hibát, hogy a rossz törvények azonnali megsemmisítése helyett sokszor kíméletes módszert választott: a parlament alkotmánysértő mulasztását állapította meg, és új paragrafusok meghozatalára szólította fel a Tisztelt Ház tagjait. Intelme hiábavaló volt: jelenleg is húsz alkotmánysértő mulasztást tartanak nyilván. Hatályon kívül helyezte például az idei év végével az AB a jogalkotási törvényt. Ez a jogszabály a rendszerváltozás előtti időkből, 1987-ből származik. Még nem tudni, hogyan vélekedik az új kabinet: szükség van-e új jogalkotási törvényre, vagy a törvényhozási eljárást magában az alkotmányban kell szabályozni. Bizonyos azonban, hogy a parlament nem kerülheti meg ezt a kérdést, hanem az év végéig ki kell alakítania róla álláspontját.
Ha végigtekintünk az elmúlt két évtized parlamentjeinek működésén, a házelnökök tevékenységén, összességében megállapíthatjuk, hogy bizony az egész szisztéma alapos felülvizsgálatra szorul. Szabad György történész, az első szabadon választott Országgyűlés elnöke minden tiszteletet megérdemel heroikus tevékenységéért. Az 1990–1994 között működő parlament megpróbálta megalkotni a legfontosabb rendszerváltó törvényeket, a kísérlet azonban részben kudarcos volt. Sem a kárpótlás, sem az igazságtétel, sem az ügynökügyek, sem a politikai összeférhetetlenség megoldása nem sikerülhetett. A privatizációs törvények sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A Horn-korszakban Gál Zoltán személyében az állampárt egy volt funkcionáriusa került a Tisztelt Ház élére. A Bokros-csomag s az elhibázott újabb privatizációs törvények további csalódást okoztak. Gál Zoltánt 1998-ban Áder János váltotta fel. Az első Orbán-kormány idején fogadták el a nemzeti földalapról, a magyarigazolványról szóló jogszabályt és a millenniumi törvényeket. A polgári korszak azonban nem tartott sokáig, a politika hitelét s a demokratikus normákat leromboló Gyurcsány-éra következett. Szili Katalin házelnök jó ideig készséges segítője volt a politikai gaztetteket kieszelő Gyurcsánynak. Közreműködött abban, hogy a 2002-es választás előtt hazug módon végrehajtsák az úgynevezett kötelesakciót: Kövér László ellen aljas sajtókampányt indítsanak.
Amikor Szili előre megkomponált módon, kissé félrefordított fejjel a kamerák előtt azt nyilatkozta, milyen szörnyű, amit Kövér László egy rendezvényen mondott, még senki sem gondolta volna, hogy a képviselő asszonyt nyolc év múltán éppen Kövér László követi a házelnöki székben. Igaz, később még történt egy s más. Jött az őszödi beszéd, majd a rendőrterror, s Gyurcsány hatalmának többszöri parlamenti megerősítése. Házelnöki segédlettel az Országgyűlés jóváhagyta, hogy az MDF-ből a frakcióvezető jogsértően kizárja a párt alapító tagjait. Ugyancsak a parlament döntött úgy, hogy Gyurcsány politikai bukása ellenére sem oszlatja fel önmagát, hanem a szocialisták az SZDSZ kilépése után kisebbségből támogatják a Gyurcsány által kijelölt, úgynevezett átmeneti kormányt.
Kövér felkészült jogász, a szükséges igazgatási gyakorlatot, tapasztalatokat is megszerezte. Házelnökként módja lesz rá, hogy segítsen helyreállítani az Országgyűlés tekintélyét. A parlament így valóban betöltheti majd alkotmányos rendeltetését: a népszuverenitás, a közakarat érvényre jutását.