Régészeti ásatások – más szemszögből

V I S S Z H A N G

A Magyar Nemzet 2010. július 3-i számában a Szigorúan ellenőrzött vonalak című cikk az ásatási törvény (LXIV. tv.) módosításával foglalkozik, érzékeltetve a téma körül kialakult nézeteltéréseket. Az Országgyűlés időközben elfogadta a törvénymódosítást. Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy e helyen az MTA Régészeti Intézetét érintő részleteket pontosítsam.
Az MTA Régészeti Intézete – miként a korábbi törvényben, most is, változatlanul – országos hatáskörrel rendelkező intézménynek minősül („a Magyar Nemzeti Múzeum és más régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeum, a régészeti tanszékkel rendelkező egyetemek” mellett). E minőségében – és az irányában megnyilvánuló szakmai elismerés következtében – az autópálya-építésekhez kapcsolódó leletmentések megindulása (a nyolcvanas évek eleje) óta, több megyei múzeum megbízásából vett részt ezekben a munkákban, azaz már jóval a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) létrejötte (2007) előtt is.
A cikk keretben kiemelt része az Archeosztráda Kft.-vel és annak az MTA Régészeti Intézetével való viszonyával foglalkozik. Azt sugallja, hogy tisztességtelen pénzügyi tevékenységet folytatnak. Ezt a leghatározottabban visszautasítom.
Az intézet 2003-ban alapította meg az Archeosztráda Kft.-t, ez az egyedi konstrukció tehát sem logisztikai, sem financiális értelemben nem kötődik a KÖSZ létrejöttéhez. A kft. a tulajdon tekintetében teljesen egyedüli a régészeti-muzeológiai tevékenységet folytató hazai vállalkozások között, az utóbbiak ugyanis magántulajdonban vannak. A cikk megállapításával szemben: a kft. leletmentésre nem köthetett szerződést közvetlenül a KÖSZ-szel, mert a hatályos jogszabályok értelmében nem tartozik az ásatásra jogosult intézmények közé. A KÖSZ és a kft. tehát nem kötött és nem is köthetett egymással szerződést megelőző feltárásra; a szerződéses kapcsolatai kizárólag a fal- és földradaros szakértői munkákra korlátozódtak, melyek egyszeri értéke nem haladta meg az ötszázezer forintos határt (a kft. ebből származó összbevétele nem haladja meg a kétmillió forintot). A KÖSZ rendszerében a gépi és kézi földmunkát keretszerződésben végző vállalkozások semmiféle tulajdonosi és személyes érdekeltséggel nem rendelkeznek sem az MTA Régészeti Intézetében, sem az Archeosztráda Kft.-ben. A vitatott cikkben említett Leveller Kft. és Platinabau Rt. múzeumi megbízásból már 2007 előtt, a megyei rendszerű nagyberuházások idején is az intézet és a kft. partnerei voltak a múzeumok által működtetett különböző közbeszerzési konstrukcióknak megfelelően.
A cikkben „bevételként” százmilliók, milliárdok felemlítése teremthet az olvasóban bizonyos hangulatot, de tudni kell, hogy azok igen jelentős hányada minden ásatás esetében a terepen márciustól novemberig dolgozók munkabérére fordítódik, a megmaradó rész a terepi és digitális dokumentáció elkészítéséhez, a leletanyag gondozásához (mosás, restaurálás, leltározás, fotózás, adatbázis feltöltése) és a publikációra való előkészítéshez szükséges (ezt a törvényi és szerződéses kötelezettségek előírják).
Az intézet és a kft. a konkrét szerződéseken kívül tudományos kutatási-feladatmegosztási megállapodás keretében dolgozik együtt, kiemelten ügyelve arra, hogy az ásatásokat a szakmai-tudományos vetületük előtérbe helyezésével végezzék, azaz folyamatosan készüljön azok tudományos feldolgozása is. Ezt hároméves fiatal kutatói ösztöndíjakkal, a korábban az ásatásokon dolgozó fiataljaink PhD-disszertációjának támogatásával igyekszünk elősegíteni.
Pontatlan állítás, hogy a KÖSZ-szel kapcsolatban nem mindig lettem volna a mostani véleményemen. 2007 februárjában Balogh Gyulának, az Oktatási és Kulturális Minisztérium igazgatási főosztálya akkori kabinetfőnökének írt levelemben nemcsak a KÖSZ létrehozásával kapcsolatos problémákról szóltam, hanem – akkor is – a kérdéskör egészéről, tárgyalást javasolva, de nem kaptam választ. Az abban leírtak változatlanul aktuálisak (a lelőhely fogalmának tisztázása, a terepmunka tervezését kiszámíthatóbbá és tervezhetőbbé tevő előkészítő fázis hangsúlyosabbá tétele, a valamennyi oldal számára biztonságot kínáló fix árak kialakítása, a Magyar Nemzeti Múzeum leletgyarapodásának elősegítése és kezelése); azt ma is készséggel megmutatom minden hivatalos érdeklődőnek.
Közhely, hogy mi a puding próbája, amint az is, hogy nem az számít, hogy honnan jössz, hanem hogy hová mégy – a KÖSZ a tagadhatatlan kezdeti nehézségeket leküzdvén és a kiemelkedő szakembereket tömörítő, az illetékes miniszter által felkért tagokból álló tudományos tanácsára támaszkodva a hazai örökségvédelemben meghatározóan minőségi munkát végzett, mégpedig az ásatások lebonyolításán túl a restaurálás, raktározás, feldolgozás és közzététel területén is. E tevékenységének folytat(ód)ását, a KÖSZ által foglalkoztatott háromszázötven szakember sorsának rendezését, az eddigi ásatások szerzői jogának megőrzését és nem utolsósorban a nagyberuházásokkal (Mercedes, NOL, győri iparpark stb.) kapcsolatos megelőző feltárások határidőinek betartását remélem a vadonatúj törvény végrehajtásától. Szükség lenne arra, hogy a KÖSZ meglévő infrastruktúrája ne kallódjon el, s a jövőre tekintve: valósuljon meg a szakmai minőség-ellenőrzés az örökségvédelem minden területén. Bízom abban, hogy a Szőcs Géza államtitkár úrtól néhány napja kapott felkéréssel megindult kommunikáció révén mindez végezetül valamennyi fél számára megnyugtató módon zárul le.
Végül megjegyzem: Raczky Pállal, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatójával együtt meglepetten tapasztaltuk a megjelent cikket olvasva, hogy a velünk készült interjú milyen szövegösszefüggésben jelent meg. Mi az interjú során a probléma teljességét mutattuk be, javaslatokat is téve a továbblépésre, miközben a lényeggel foglalkozó, a jövendőt is érintő mondanivalónk (a nagyberuházásokat megelőző feltárások, a múzeumok megoldatlan finanszírozása, a leletanyag muzeológiai gondozása és tudományos feldolgozása) vagy nem kapott kellő hangsúlyt, vagy téves beállításba került a cikkben.

Bálint Csanád
az MTA Régészeti Intézetének igazgatója

Bálint Csanád azt írja, hogy cikkünk a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) körül kialakult nézeteltéréseket mutatta be. Egy ilyen cikkel tehát, érthetően, nem minden érintett tud teljes mértékben azonosulni. A törvény megszületett, a vita elméleti síkon lezárult, most már a gyakorlaté a terep. Azt kell megmutatnia az új kulturális vezetésnek, hogy tanult az elmúlt évtizedek hibáiból, miközben megfontolja az általa megszüntetett szervezet jó tapasztalatait is. Meggyőződésünk, hogy a KÖSZ nem élt hiába, hogy mindazok az erények, amelyeket felmutatott, beépülnek a következő korszak rendjébe. Hisz mindenkinek ez lenne az érdeke.
Ami pedig a szövegkörnyezetet illeti. Mi megtettük, ami a dolgunk: Bálint Csanádnak és Raczky Pálnak lehetőséget adtunk arra, hogy kontrollálják az általuk mondottakat. A szövegkörnyezet nem áll az ő hatáskörükben. Egy napilap nem a szakmai viták terepe. A mi dolgunk, hogy legjobb tudásunk szerint tájékoztassunk. A szakmáé, hogy a legjobb minőségű szabályokat megalkossa. Ehhez mi csak sikert kívánunk.
Fáy Zoltán – Hanthy Kinga