Tisztelt Szerkesztőség!

Janecska András (Orosháza): A háború után, amikor beindult a mezőgazdasági termelés, a térségből, a tanyavilágból a gazdálkodó őstermelők a heti piacon ellátták a város lakóit jó minőségű élelmiszerrel. Később megalakultak a földműves szövetkezetek. A termelők szerződést kötöttek, és így a gazdálkodók termékeinek biztos felvásárlói voltak. Orosháza környékén virágzó mezőgazdasági élet volt. Sajnos, amióta megszűntek ezek a lehetőségek, a falusi emberek szomorúak és szegények lettek. Ellehetetlenítették a termelésüket, a megélhetésüket. A fiatalok, akik a hagyomány szerint a földtulajdont apáról fiúra örökölték, és folytatták a szülőktől tanult termelői munkát, munka nélkül maradtak. A városokban ma az emberek sorbaállnak egy tányér levesért, ami megalázó. Ez az Alföldön még soha nem fordult elő. Javaslatom, hogy a Magosz az önkormányzat segítségével szervezze meg a családi gazdálkodók szövetkezetét, amely szoros kapcsolatban lenne a szociális üzlethálózattal és a feldolgozóüzemekkel. A gazdálkodóknak biztos felvásárlókra és értékesítőkre van szükségük ahhoz, hogy ne legyenek kiszolgáltatott helyzetben a kereskedők ármanipulációjának. Mindez a fogyasztóknak is kedvezne, és rendeződne a vidéki munkanélküliség is. A most megalakult kormány programjában is szerepel a vidéki gazdálkodás újraszervezése. Minden egészséges törekvést támogatni fogunk.

Dr. Bene Éva (az orvostudományok kandidátusa): Ivády Vilmos, a Semmelweis Egyetem gazdasági főigazgatója Racionalizáció vagy félreértett privatizáció címmel észrevételeivel tisztelte meg a magyar egészségügy finanszírozási anomáliáról és a haszonnal kecsegtető részlegek, osztályok magánvállalkozásként való működtetéséről írott cikkemet. Bár írásomban az egészségügyi privatizációról nem volt szó, Ivády Vilmos mégis azt hangsúlyozza, hogy a Kútvölgyi esetében ilyesmi nem történt, mert „a privatizáció nem más, mint állami vagy önkormányzati feladat átvétele magánszolgáltatók által”. Az egyetem nem átadta, hanem megszüntette a Kútvölgyiben a szülészeti és fogászati ellátást, és a felszabadult területet pedig bérbe adta egészségügyi szolgáltatás céljára. Ebből pedig az igazgató úr azt a következtetést vonja le, hogy „ami megszűnt, az nem működhet tovább magánvállalkozásban”. Minek tartható akkor a Maternity Magánklinika Kft., ha nem magánvállalkozásnak? A feladatot az egyetem keretében átadták az I. és II. szülészeti klinikáknak, a fogászatot pedig a fogorvosi karnak, mert eddig nem volt elég feladatuk. A bérlők pedig a Kútvölgyiben nem „átveszik”, hanem csupán folytatják a korábbi – szülészeti és fogászati – egészségügyi szolgáltatást. Minden szabályos és jogszerű. De vajon melyik eljárás az előnyösebb: zöldmezős beruházásként létrehozni egy betegellátó osztályt, vagy beékelődni egy meglévő, jó nevű, a szükséges infrastruktúrával rendelkező intézménybe?