Korszakzárás hiányérzettel

Nincs szükség számolgatásra, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott tegnap a maga feladatát sem tudta elvégezni, az Albert Stadionban feledhető mérkőzésen 0-0-t játszott Bosznia-Hercegovinával, így Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában Olaszország és Wales mögött harmadikként végzett, és kiesett. Ez csupán egy az elmúlt évtizedek magyar futballkudarcai közül, amelyet mégis megkülönböztetett figyelem övez.

Ezen, többek között Koman Vladimirrel, Németh Krisztiánnal és Gulácsi Péterrel fémjelzett korosztály ugyanis éveken át sikereket ért el, s sokak szemében nemcsak az ígéretet, hanem a garanciát is jelentette: felnőtté érve is folytathatja a menetelést.
Tizenhét évesen Európa-bajnoki részvétel a legjobb nyolc között, tizenkilenc évesen Eb-elődöntő, húszévesen világbajnoki bronz – ezen eredményeket írhatjuk fel a ma már huszonegy éves fiatalok dicsőségtablójára. S csak kevésen múlott, hogy a sort nem folytathattuk. A magyar válogatottnak reális esélye volt arra, hogy Olaszország, Wales, Bosznia-Hercegovina és Luxemburg előtt megnyerje a selejtezőcsoportját, s rájátszást vívjon az újabb Eb-részvételért.
Az utolsó előtti akadályban azonban elbukott: szombaton 1-0-ra kikapott Walestől. Adódik a magyarázat, hogy miért: három alapember, Koman Vladimir, Elek Ákos és Lázár Pál felkerült a nagyválogatottba, további kettő, Vass Ádám és Varga József pedig sérülés miatt nem játszhatott. Kétségtelen balszerencse. Különösen, ha arra gondolunk, hogy a bosnyákok ellen tegnap Vass és Varga már vállalta a játékot, Komannak, Eleknek és Lázárnak pedig nem kellett szükségszerűen éppen most „felnőni”. Tagadhatatlan, utólag könnyen okoskodik az ember. Ha mondjuk Stockholmban Lázár passzából Koman szerzi a győztes találatot, Elek pedig leradírozza a pályáról Ibrahimovicot, akkor nincs is miről beszélni.
Wales ellen ráadásul nagyobb volt a tét, mint pusztán az Európa-bajnokság, a továbbjutás életben tartotta volna az olimpiai részvétel reményét. Ami nem lebecsülendő, és a múlt héten még mindenképpen reálisabb célnak tűnt, mint a 2012-es felnőtt Eb. Hivatkozhatunk a magyar hagyományokra, de ha ez már a lezárt múlt, akkor Messire is, aki a pekingi olimpiáért vállalta az összetűzést a Barcelonával.
Tétje persze a tegnapi találkozónak is volt. Nem is elsősorban az a vékonyka esély, amit a második hely kínált, hanem az, amit a szinte reménytelen helyzet és szomorú időjárás dacára összesereglett mintegy négyezer magyar szurkoló jelképezett. Nem felnőttként, nem is huszonegy évesen, hanem már egész fiatalon meg kell tanulni: értük minden áldozatot vállalni kell.