Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Írország egyébként továbbra is magasan elsőrendű kormánykötvény-besorolását kedden a Moody’s Investors Service. Mindezt azért, mert az ír pénzügyminiszter a múlt héten közölte, hogy az ír bankrendszer rendbetételének költségei az idén várhatóan az euróövezet egész történetében példátlan szintre, a hazai össztermék (GDP) 32 százalékára duzzasztják Írország államháztartási hiányát. A nemzetközi hitelminősítő a leminősítési felülvizsgálat keddi bejelentéséhez fűzött londoni elemzésében azt írta, hogy ebben a környezetben „bizonytalanabbá vált az ír kormány pénzügyi erejének fenntarthatósága”. Emellett – a legutóbbi adatok ismeretében – „borúsak” a belső kereslet feléledésének kilátásai is, és a növekvő hitelköltségek kedvezőtlenül befolyásolhatják az adósságdinamikát. A Financial Times minapi elemzésében azt írta, hogy Írország napról napra egyre inkább hasonlít Görögországra, legalábbis a piaci árazások alapján.
A világ más részeiről ennél jelentősen jobb hitelminősítői hírek érkeztek. A Coface Nemzetközi Hitelbiztosító ugyanis három jelentős feltörekvő országot, Törökországot, Brazíliát és Oroszországot minősített fel, míg Magyarország besorolása a befektetési kategória legalsó szintjén – A4 – maradt – közölte a hitelminősítő kedden a Magyar Távirati Irodával.

Menczer Tamás: Az ukrán kém – Magyar Péter „testvére” – megfenyegette Orbán Viktort!