Korhű népi konyha és kemence várja Fertőszéplakon a látogatókat mostantól: a híres tájházakban pályázati forrásokból alakították ki a legmodernebb oktatótereket. A múzeumpedagógiai képzés feltételei így már bármelyik korosztály számára adottak, és a mozgássérült látogatókra is gondoltak a fejlesztésnél.
A három oktatótermen kívül főzésre alkalmas népi konyha, az üres pajta felújított épületében a csuhézó és a korongozó foglalkoztató, valamint az itt készült kézművestárgyak bemutatására alkalmas kiállítótér és több informatikai pont is helyet kapott a múzeum területén. Az oktató-foglalkoztató terek kialakításával a jelenleg áprilistól októberig tartó nyitvatartási idő is kitolható, hiszen fűthető terek állnak majd a tájházak rendelkezésére, a foglalkoztatóterek interaktív táblákkal való felszerelése pedig magas szintű oktatást is lehetővé tesz. Fertőszéplak különös figyelmet szentel a fogyatékkal élők múzeumlátogatásának: az akadálymentesítésen kívül hiteles műtárgymásolatokat is készítenek, így a látássérült emberek számára is elérhetők lesznek a tájházak kiállításai. A múzeum nemcsak a közoktatásba, hanem a felnőttképzésbe is szívesen bekapcsolódna az új fejlesztések segítségével, amelyek fokozottabb szerephez juttathatják a tájházakat a térség turisztikai életében.
A nemzet lánya a történész szemével