Már két gyanúsítottja van az iszapkatasztrófa miatt indított nyomozásnak, amelyben Bakonyi Zoltán, a vétkes Mal Zrt. cégvezetője mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda Deák Józsefet, a cég műszaki üzemeltetési igazgatóját is gondatlan közveszélyokozás és környezetkárosítás miatt hallgatta ki a kilenc áldozatot követelő gátszakadással összefüggésben. Az ORFK közölte, a nyomozók álláspontja szerint a gyanúsított elmulasztotta a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, a testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi rendszerek, a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztó rendszerek kialakítását. A szabadlábon védekező főmérnök nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
A nyomozó iroda a polgári jogi kárigényekre figyelemmel, a gyanúsítottak vagyonára kiterjedő biztosítási intézkedésekről döntött, és előterjesztést tett javaik zár alá vételére. Ezt a Veszprém Megyei Főügyészség indítványozhatja és a Veszprémi Városi Bíróság nyomozási bírája rendelheti el. Rendőrségi forrásokból a Magyar Nemzet úgy értesült: a nyomozás jelenlegi adatai szerint a főmérnök felettesei jóváhagyásával azért nem dolgozta ki a gyanúsításban hiányolt védelmi intézkedéseket és mulasztotta el a riasztórendszerek kialakítását, mert a tervekből az is kiderült volna, hogy mennyivel terhelte túl a zrt. a tározót, és a cég csak nem kívánt mértékű ráfordítással tehette volna olyan biztonságossá az iszapkazetta védőfalát, hogy ahhoz a védelmi tervek illeszkedjenek. Bakonyi Zoltán előzetes letartóztatásra tett indítványt a városi bíróság szerdán elutasította, és szabadlábra helyezte az őrizetbe vett cégvezetőt, azonban a megyei főügyészség fellebbezése nyomán a döntés nem jogerős. A harmincnapos kényszerintézkedésről szóló indítványt másodfokon a Veszprém Megyei Bíróság kedden bírálja el.
Dömötör Csaba: Magyar Péter és a Tisza Párt képviselői állva tapsolják az Európai Bizottság elnökének beszédét