MI A MAGYAR?

Történt, hogy Csabára készültem posztóért, egybe 600 frt. volt zsebembe. Amidőn kocsira akartam fellépni, a szolgáló kiszaladt, mondva:
– A boltos szobájába mentem takarítani, de oly pocsékká van téve, hogy délig sem takarítom ki.
Visszatértem. A kocsim kint állott az utczán, benéztem a boltba, ő már ott volt, így szóltam hozzá:
– Komám, én nem szeretem viselkedésedet, én tudod munkás ember vagyok, éjjel pihenni akarok és te pajtásaiddal itt éjjelenként dorbézolsz és még ily pocsékságot is teszel, mint aminő most is történt, hiszen cselédemnek más dolga is van, nemcsak a téged szolgálni; ha bótos akarsz lenni, légy bótos, ha pedig lump, ott a túri pusztán egy körül szaros csárda, költözködj oda!
– Én – mond – állok a szerződésnek!
– Igen! Hol a szerződés, add ide!
Odadobtam a száz frt-ot, magamhoz vettem a szerződést és kihívtam az inasokat.
– Szedjétek le a boltajtót és ablakot! Vigyétek a kamrába!
Azzal mentem a kocsira ülni, ő utánam szaladt kérve, hogy ne vétessem le az ajtót.
– Hová legyek, kvártélyom nincs, azt csak ne tedd komám!
– Semmi komaság! Az én apám egy kr-al fizette komáját, én pedig az úrnak száz frt-ot adtam. Takarodjon a házamból, lumpot nem szívelek a házamnál.
Ezzel aztán rimánkodásra fakadt:
– No de hát kérem mégis Jeszenszky úr, legyen szíves meghagyni az ajtókat!
– Jó, azt is megteszem – mondám –, de ha itt találom, amidőn Csabáról visszajövök, akkor kíméletlenül kihányatom darabonként.
[…] Meglehetős vásárom lett, csak rövid idő alatt árultam 400 frt. Hazaérkezve megszámláltam a munkát, 40 frt. kárt tettek benne. Így ment a sorom ennél a háznál. Szerencse a szerencsétlenséggel versenyezve s valóban mindig győzött a szerencsétlenség! De azért meg nem ölhetett!
Szerettem üzletemet, dolgoztam is fáradhatatlanul, de mindig érezte, hogy nincs javamra: folytonos fejfájásban szenvedtem, amiből utoljára az következett, hogy ágyba tett le. Majd egy évig nyomtam az ágyat anynyira beteg lettem, hogy senki sem hitte felgyógyulásomat! Látogatók, akik jobban érdeklődtek felettem megsirattak, mások imádkoztak, énekeltek az ágyamnál. Az mind úgy tűnt fel előttem, mintha a föld alól jött volna a hang felém. Egyedül az orvosom, aki nagylelkű és érzékeny ember volt, dr. Kuthy nevezetű merte a száján kibocsátani:
– Jeszenszky úr, én még hiszem az Istenemet, hogy kigyógyítom, csak rám hallgasson, ne bocsásson magához némi kuruzslókat, mert csak annyi az élete, mintha egy karó végibe egy tollat tennék, és a leglanyhább szél elviszi, elfújja! De, ha kigyógyítom, nézzen utána, hogy az élet módját változtassa meg, magának szabad levegő szükséges, fogadom harminc esztendeig sem fájul meg a feje!
Ami aztán Isten kegyelméből megtörtént – meggyógyultam, a Mindenható Isten visszaadta egészségemet és életemet, így múlt az időm, mindig szem előtt tartva orvosom szavait: „Változtassa meg az élet sorát!”
(Jeszenszky-krónika, 1899–1900)