Ezüstérem után lépett vissza, hogy utána előrelépjen
– Ha már Kisvárdát említettük: bravúros ezüstérmet szerzett kezdő edzőként az NB I-ben, majd a következő évben már nem Ön irányította a csapatot. Hogyan és miért szakadt meg a kapcsolat?
– Amikor eljöttem onnan, az a sajtóban egy kicsit ki lett színezve. Nagyon egyszerű oka volt annak, hogy nem maradhattam: nem volt meg a megfelelő végzettségem, a pro-licenc, a szabályok nem tették lehetővé, hogy maradjak, és az MLSZ nem engedi azt sem, hogy valaki a végzettségét adja, és más feleljen a szakmai munka miatt. Én pedig vezetőedzőként szerettem volna dolgozni.
– Visszalépett egyet, hogy utána lépésről lépésre haladjon?
– Mivel az NB II-re volt érvényes végzettségem, ezért nem is tudtam mást tenni. De ezzel nekem az égvilágon semmi problémám nem volt, hiszen tudtam, úgy lehet felkapaszkodni az NB I-be, hogy megmutatod magad, és jó teljesítményt raksz le az NB II-ben. Lépcsőfokról lépcsőfokra kell kapaszkodni.
– Egy évvel ezelőtt a Kazincbarcikával is feljutott az NB I-be, de mégsem maradt ott. Így utólag, hogy a Kazincbarcika kiesett az NB I-ből, a Vasas feljutott oda, igazolva érzi a döntését?
– Megvolt annak az oka, hogy miért hoztam ilyen döntést, és ma is úgy gondolom, hogy nagyon jó döntést hoztam.
Kaptam egy nagyon korrekt ajánlatot, viszont a terv, a perspektíva nem tetszett. Szeretem úgy meghozni a döntéseimet, hogy látom azt, hogy hová jutok a következő lépésemmel. Nem éreztem azt, hogy Kazincbarcikán bármilyen sikertörténet lehet a vége, ami nem feltétlenül az NB I-ben maradást jelenti, de azt igen, hogy az utolsó percig harcban vagy érte. Ezért döntöttem úgy, hogy váltok, és a Vasas ajánlatát fogadom el.
Vonzó lehet a magyar játékosoknak a Vasas
– A Vasasnál magyar játékosokból kell csapatot építenie. Ez szimpatikus?
– Nekem ezzel sincs problémám, de azzal sem volt, amikor Kisvárdán tizennyolc légiós, tizenegy országból volt az öltözőben. Szerencsére a nyelvekkel sem állok hadilábon, a magyar mellett négy nyelven beszélek. Amikor a Vasashoz jöttem, pontosan tudtam, hogy magyar játékosokkal kell dolgoznom, és ez az NB I-ben is így lesz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!