Magyar megerősítés
Belgrád. A magyar Országgyűlés hat hónapon belül ratifikálja a Szerbia EU-tagságra való felkészülését segítő stabilitási és társulási megállapodást – közölte a hét végén a legnagyobb szerb kormánypárt, a Demokrata Párt magyar parlamenti képviselője. Tóth Tamás szerint erről biztosították a Fidesz magas rangú tisztségviselői pártja Budapesten tárgyaló képviselőcsoportját. (MTI)
Németh Zsolt: Az ET minket igazol
Beregszász. Az Európa Tanács velencei bizottságának állásfoglalása messzemenően igazolja a szlovákiai nyelvtörvénnyel kapcsolatos magyar álláspontot – mondta szombaton Németh Zsolt külügyi államtitkár a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújított épületrészének átadásán. Kifejtette: a magyar fél soha nem vitatta a bizottság állásfoglalásának azt a megállapítását, hogy az államnyelv védelme legitim cél, amivel egyet is lehet érteni. (MTI)
Koalíciós szakítás?
Pristina. Akár másfél hónapon belül parlamenti választások lehetnek Koszovóban, miután a Fatmir Sejdiu volt államfő vezette Koszovói Demokratikus Liga – Hashim Thaci kormányfővel kialakult feszült viszonya miatt – várhatóan ma kilép a kormányból. Az alkotmány szerint így másfél hónapon belül választásokat kell tartani. Addig várhatólag nem lesznek szerb–koszovói tárgyalások sem. (S. I.)
’56-os ünnepségek
Varsó. Egyhetes, az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező programsorozat indult tegnap a lengyel fővárosban. Október 23-án emléktábla-koszorúzás lesz és a varsói Szent István-templomban mise keretében bemutatják a magyar Szent Korona másolatát. Közben tegnap az 1956-os forradalom évfordulója kapcsán a párizsi diadalívnél is koszorúztak. (MTI)
A nemzet lánya a történész szemével