Az MSZP a bűnözés iskolájáról
A szabálysértésekről szóló törvény fiatalkorúakat érintő rendelkezéseinek megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól az MSZP, hogy a jövőben fiatalkorúak ne kerülhessenek börtönbe egy tábla csokoládé ellopásáért. Lendvai Ildikó szerint a jogszabály-módosítás embertelen, igazságtalan, nélkülözi a hétköznapi irgalmat. Úgy vélte, ez a törvény iskola helyett a bűnözés iskolájába vezeti a gyerekeket. (MTI)
Megszüntetett nyomozás
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Vona Gáborral szembeni nyomozást – adta hírül a Jobbik. A pártelnökkel szemben egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indítottak eljárást: a gyanú szerint a 2009. augusztus 22-én Szentendrén, magánterületen megtartott Új Magyar Gárda Mozgalom-rendezvényen a gárda vezetőjeként vett részt. (MN)
Polgárőrdíjak
Az ORFK Teve utcai székházában a kiemelkedő teljesítményt nyújtó polgárőrök mellett először kaptak újságírók is díjat az Országos Polgárőrszövetségtől. Az ATV-től Kálmán Olga, a Hír TV részéről Ókovács Szilveszter, lapunktól pedig D. Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes kapott sajtódíjat, aki a hozzá járó 50 ezer forintot a katasztrófa áldozatait támogató alapba utalja át. (MN)
Fideszes győzelem
Papp Bertalan, a Fidesz–KDNP jelöltje győzött a jogsértések miatt megismételt polgármester-választáson a Szabolcs megyei Máriapócson vasárnap. Az önkormányzati képviselőkre leadott voksokat lapzártánkkor még számolták. (MTI)
Emlékezés a gulagokra
Többet kell tenni azért, hogy a magyar nemzet megismerje a szovjetunióbeli kényszermunkatáborokban, a gulagokban történteket – mondta Kun Miklós történész a magyar rabok hazatérésének 57. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen szombaton, a budapesti Honvéd téren. (MTI)
Dömötör Csaba: Magyar Péter és a Tisza Párt képviselői állva tapsolják az Európai Bizottság elnökének beszédét