Széles közönség előtt

Több mint félszáz alkotó bevonásával rendezték meg az aukciót, amelynek sikerét jelzi, hogy mintegy két és fél millió forint tiszta bevételt hozott.
– Ezúttal is köszönöm a művészeknek, hogy az első szóra elküldték a műveiket, s a bevételt teljes egészében a felsőzsolcaiaknak ajánlották fel. Hassay Zsófia képviselő asszonnyal meghívtuk az árverésre Orosz Csabát, Felsőzsolca árvízügyi biztosát, aki tájékoztatott bennünket arról, hogy nemcsak hogy ez volt az egyik legnagyobb árvízi kárt szenvedett település, de a mostani esők újabb károkat okoztak a faluban. Hatvanhat neves alkotót kerestünk meg, és közülük senki nem mondott nemet. Az anyag egyébként még a héten megtekinthető a www.axioart.hu és a www.netlevel.hu/fotoriport linkeken, mert vannak alkotások, amelyek még tulajdonosra várnak. Terveink között szerepel, hogy még egy gyűjtést szervezünk, ha meg tudunk nyerni olyan elektronikus médiát, amely segít a nyilvánosság szélesebb köreit bevonni az akcióba – akkor a művészek közül is szeretnénk újabbakat is megszólítani.
– Apropó, média… Milyen volt a fogadtatása a Modemben a Pannó – panorámák című kiállításnak, amelynek ön volt a kurátora?
– Szépen reagált rá a szaksajtó. Hálás vagyok Gulyás Gábornak, a Modem igazgatójának, hogy hitt a kiállításban. Szeretnénk az anyagot továbbutaztatni, a magyar EU-s soros elnökség alatt talán befogadja a műveket a milánói Palazzo Valsecchi és egy párizsi kiállítóhely is.
– A kortárs festészetben rejlő energiákról beszélt a kiállítás. Elképzelhető, hogy méltó építészeti terekben is megjelenhetnek a művek?
– Az egyik fő szempont az volt, hogy bemutassuk azt az energiát, amely a táblakép kereteiből kilépve építészeti terekben is megjelenhet, a tér szervezője lehet. Fontos lenne a közintézmények „átlényegítése”, a közösségi éthosz kifejezése. Vannak nagy elődök. Milyen izgalmas lenne például, ha Aba-Novák világkiállítási aranyérmes, a magyar–francia kapcsolatokat bemutató pannójával együtt jelenhetnének meg a kortárs pannók például Párizsban. De persze az sem lenne baj, ha Budapesten a Ludwig Múzeum vagy a Műcsarnok befogadná az anyagot.
– Azaz ha lenne tér, anyagi támogatás, mélyről fakadó érdeklődés a kortárs művészet iránt…
– A kultúra akkor is létezik, amikor nem mutatja meg magát. A kultúrpolitika lehetőségei nyilván kötődnek a gazdaság állapotához is. Úgy tűnik, megindultak jó irányú folyamatok a gazdaságban, ami azután a középületek képzőművészeti alkotásaiban, a köztéri művekben vagy éppen a művészetet támogató cégek tevékenységében is megmutatkozhat. Teret kell kapnia az iparművészetnek, a designnak, a tárgykultúrának is a köztereken, a széles közönség előtt.
– Ezt a nyitást szolgálta volna az a kiállításegyüttes, amelyet Felemelő század címmel akartak létrehozni az Andrássy út közterein az ottani üzletek, vállalkozások bevonásával. Lemondtak a megrendezéséről?
– A gondolat időszerű maradt, de a 2009-es időpontot nem tudtuk tartani, mert az előző kormányzat időszakában hiába pályáztunk támogatásra. De változatlanul szeretnénk, ha ez a XIX. századi nagy elődökre is utaló terv megvalósulhatna, ha 2011-ben a Dunától a Hősök teréig igazi utcatárlatként megvalósíthatnánk ezt az elképzelést.
– Addig is: milyen tervek foglalkoztatják az MKISZ vezetőit?
– Legközelebb Az illúzió konklúziója címmel nyitunk októberben a szófiai magyar kulturális intézetben képzőművészeti kiállítást digitális nyomatokból, festményekből, kárpitoktól. Novemberben a magyar porcelánművészek lesznek a főszereplők, előbb a brüsszeli magyar intézetben, majd az Európai Parlament nagy kiállítótermében. Sajnos ez a feladatsor financiálisan bizonytalan helyzetben áll előttünk. Abban reménykedünk, hogy a kiállítások arra is felhívják a figyelmet, hogy az alkotóműhelyekben intenzív munka folyik, amely megfelelő támogatás esetében a mostaninál is eredményesebb lehet.