
origo.hu
Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot
Megkésett elszámoltatás. Többen a lett politikai élet abszurditásának nevezték, hogy a 2006-ban történt kampányfinanszírozási botrányok első tárgyalását a mostani választások utánra tűzték ki. Négy évvel ezelőtt a Néppártot és Lettország Első Pártját annak ellenére hatalomra juttatták az emberek, hogy csaltak a kampánytámogatási pénzekkel. Aligha csoda, hogy a politikusaink megtanulták, itt, nálunk bármit meg lehet tenni – fejtette ki véleményét Karlis Streips újságíró a Baltic Timesnak írt cikkében. (Gy. Á.)
Riga leendő új urainak elsősorban a gazdasági válságból kivezető utat kell majd megtalálniuk, Lettország népe vasárnap járul az urnákhoz, hogy eldöntsék, kire hárul majd a feladat. A politikai élet szereplői két tengely mentén sorakoznak fel, a voksok megoszlása eldönti majd, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) tett ígéretek teljesítése mellett az eurózónához vagy Oroszországhoz közeledik a következő években Lettország. Valdis Dombrovskis miniszterelnököt azután nevezte ki az államfő, hogy 2009 elején Rigában több ezren tüntettek az akkori, Ivars Godmanis vezette kormány gazdaságpolitikája ellen. A válság által az unión belül leginkább sújtott állam néhány hónappal korábban 7,5 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagot kapott az IMF-től.
Az átmeneti jobbközép kormánykoalíció feje miniszterelnökként megállta a helyét. Szigorú megszorítási programjának, valamint annak köszönhetően, hogy nem volt hajlandó leértékelni a nemzetközi fizetőeszközt, a vártnál gyorsabban javulnak a gazdasági mutatók, ráadásul népszerűségét is meg tudta őrizni. Ez azonban lehet, hogy kevés lesz újabb négyévnyi kormányzáshoz. Pártja, az Új Idő az idén márciusban két másik erővel létrehozta az Egység nevű tömörülést. Ennek támogatottsága azonban (20 százalékkal) a közvélemény-kutatók szerint a második helyen áll. A felmérések alapján a legnépszerűbb az a Harmónia Központ, amely néhány éve még kizárólag az orosz ajkú kisebbség szavazataira számíthatott. Becslések szerint – köszönhetően azoknak a letteknek, akik elítélik az IMF hatalmát – a párt holnap a szavazatok 22 százalékát szerezheti meg. Ha a magát szociáldemokrataként meghatározó Harmónia mellett a Zöldek és Gazdák Pártja, valamint a lett oligarchákat tömörítő Jobb Lettországért egyesülés is átlépi az ötszázalékos küszöböt, előfordulhat, hogy közösen képesek megszerezni a százfős parlamentben a többséget. Az ország lakosságának egyharmadát képező orosz nyelvű kisebbség érdekeit tömörítő párt 1991 óta nem vett részt az ország irányításában. Amennyiben ez utóbbi forgatókönyv teljesül, egyetlen olyan erő sem képviselteti magát a következő lett kormányban, amely Dombrovskishoz hasonlóan képzeli el az ország gazdaságának hosszú távú felemelkedését.
Szakértők szerint bárhogy áll össze a következő kormány, jövőre elkerülhetetlenek lesznek a további megszorítások.
Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot
Teli torokból szidják Orbánt, de elsőként állnak sorban a pénzért
Cukkinis ételek: 11 fogás, aminek mindenki elkéri a receptjét
Az Európai Bizottság megemelte a kalapját: megszünteti az eljárást Magyarországgal szemben
IQ-teszt: csak az éleslátásúak 1%-a képes megtalálni a kulcsot 5 másodperc alatt
Megszűnik a TAJ-kártya
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Korábbi világsztárok Balogh Botond klubjának edzőjelöltjei – keddi transzferhíradó
Magyar zászlók ezrei tűnhetnek fel a klub-vb mai rangadóján New Yorkban + videó
Magyar Péter az Európai Parlamentben tagadta le, hogy lehallgatta Varga Juditot + videó
Ítéletet mondtak Gulácsi Péterről Németországban – mit lép most a Lipcse?
Xabi Alonso rögtön felforgatja a Real Madrid csapatát hátul a klub-vb-n + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.