A kultúra magyar városa kitüntetést viselő Balatonfüred a városok, Palóznak pedig a falvak kategóriában érdemelte ki a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny első helyezését ebben az esztendőben.
A Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány által kiírt versengés két győztese tegnap Balatonfüreden, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. képviselőjétől vette át a kitüntetést, amely Balatonfüredet és Palóznakot feljogosítja az európai városok és falvak (Entente Florale Europe) versenyében való részvételre.
Orbán Viktor miniszterelnök két települést jutalmazott különdíjjal, amit felesége, Lévai Anikó adott át Hajdúszoboszló és Lövő polgármesterének.
Először ítélték oda a Magyarország legszebb főutcájának és Budapest legszebb terének járó elismerést. Az előbbit Kaposvár, míg az utóbbit a XX. kerület, Pesterzsébet érdemelte ki. A 2010. évi szépítési versenyre az ország 351 települése jelentkezett, a fővárosból hét kerület nevezett, a balatonfüredi díjkiosztón több mint száz indulót jutalmaztak a pályázat kiírói, illetve a szponzorok.
Virágosítási díj Fürednek, Palóznaknak
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!