Ama kezdődő lisszaboni NATO- és Egyesült Államok–Európai Unió csúcsértekezletek fényében büszkeséggel tölt el, hogy elnökségem alatt már hat alkalommal látogattam Európába. Ezek a látogatások is visszatükrözik az amerikai külpolitika egyik régi igazságát: európai szövetségeseinkkel és partnereinkkel való kapcsolatunk a világhoz fűződő viszonyunk egyik sarokköve és a globális együttműködés katalizátora.
Nincs a világon más térség, melynek értékei, érdekei, képességei és céljai ennyire megegyeznének az Egyesült Államokéival. A transzatlanti kereskedelem a világ legjelentősebb gazdasági kapcsolata: több millió embernek ad munkát az Egyesült Államokban és Európában, és a globális gazdaság talpra állításáért tett erőfeszítéseink alapjaként is szolgál.
A demokratikus nemzetek szövetségeként a NATO gondoskodik kollektív védelmünkről, és segíti a fiatal demokráciák megerősödését. Európa és az Egyesült Államok együtt dolgoznak annak érdekében, hogy megakadályozzák a nukleáris fegyverek terjedését, előmozdítsák a békét a Közel-Keleten, és szembenézzenek a klímaváltozással. Nap mint nap szorosan együttműködünk Európával a terrorista támadások megelőzésében is, hogy megvédjük állampolgárainkat: ennek egyik tanúbizonysága a nemrégiben kiadott, Európára érvényes biztonsági figyelmeztetés. A transzatlanti teherszállító repülőgépeken megkísérelt robbantásokat pedig sikerrel akadályoztuk meg.
Röviden: egymás legszorosabb partnerei vagyunk. Önmagában sem Európa, sem az Egyesült Államok nem képes választ adni a mai idők kihívásaira. A mostani csúcsértekezletek ezért arra kínálnak lehetőséget, hogy még jobban elmélyítsük az együttműködést, és gondoskodjunk arról, hogy a NATO – mely minden idők legsikeresebb szövetsége – éppen olyan releváns maradjon ebben az évszázadban, mint az előzőben volt. Ezért ilyen átfogó a lisszaboni találkozó napirendje.
Először is: Afganisztán kérdésében össze kell fognunk, hogy átadjuk az afgánoknak az ország vezetését. Emellett hosszú távon fenn kell tartanunk elkötelezettségünket az afgán nép felé.
A NATO által vezetett afganisztáni koalíció 48 nemzetből áll – mind a 28 NATO-szövetséges hozzájárul, 40 ezer katonát pedig a velünk szövetséges és partner országok ajánlottak fel. Fejet hajtunk szolgálatuk és áldozataik előtt. Közös erőfeszítéseink elengedhetetlenek ahhoz, hogy megakadályozzuk Afganisztán terroristafészekké válását, és ahhoz, hogy jobbá tehessük az afgán emberek életét. Az utóbbi két évben érkezett további koalíciós erőkkel együtt ma már végre megfelelő stratégiával és erőforrásokkal rendelkezünk ahhoz, hogy megtörjük a tálibok lendületét, megfosszuk a felkelőket bázisaiktól, még több afgán biztonsági erőt képezzünk ki és támogassuk az afgán népet.
Lisszabonban arra fogunk törekedni, hogy lehetővé tegyük a jövő év elejétől az átmenetet az afgán felelősségvállalás irányába, és magunkévá tesszük Karzai afgán elnök célját, hogy 2014 végére az afgán erők vegyék át a vezetést az ország biztonságát illetően. Bár az amerikai átmenet időszaka és a csapatkivonás jövő júliusban megkezdődik, a NATO – csakúgy, mint az Egyesült Államok – tartós partnerséget alakíthat ki Afganisztánnal, hogy világossá tegye: bár az afgánok veszik majd át a kezdeményezést és ők állnak az élre, nem hagyjuk őket magukra.
Ahogyan Afganisztánban előrelépünk, úgy fogja a NATO is átalakítani magát Lisszabonban az új stratégiai koncepcióval, amely megnevezi azokat a képességeket és partnereket, amelyekkel válaszolni tudunk a XXI. század kihívásaira. Ennek a szövetség lételemének, az ötödik cikkelynek a megerősítésével kell kezdődnie: ha egyikünket megtámadják, mindnyájunkat megtámadják.
Azért, hogy ezt az ígéretet valódi jelentéssel töltsük meg, meg kell erősítenünk mindazon képességeinket, amelyek népeink megvédéséhez szükségesek ma – és fel kell készülnünk a holnap kihívásaira is. A hagyományos fegyvernemek modernizációja mellett át kell alakítanunk a szövetség parancsnoki rendszerét, hogy hatékonyabb és hatásosabb legyen; be kell fektetnünk azokba a technológiákba, amelyek lehetővé teszik a szövetségesek számára a hatékony közös csapatállítást és műveleteket; új védelmi rendszereket kell kifejlesztenünk az olyan új fenyegetések ellen, mint a kibertámadások.
Egy másik szükséges szövetséges képesség a NATO területét óvó rakétavédelmi rendszer. Ezzel leszünk képesek szembeszállni a ballisztikus rakéták jelentette valós és növekvő veszéllyel. Az európai rakétavédelemre vonatkozó, múlt évben bejelentett szakaszolt adaptív megközelítés (Phased Adaptive Approach) erős és hatékony védelmet nyújt majd Európa területének és népeinek, valamint az ott állomásozó amerikai erőknek. Ezen túlmenően pedig olyan, szélesebb körű együttműködés alapját is képezheti, amelyben minden egyes szövetségesnek jut szerep, amely minden egyes szövetségesnek védelmet nyújt, és amely lehetőséget kínál az Oroszországgal való közös munkára is, hiszen a ballisztikus rakéták Oroszországra is veszélyt jelentenek.
A nukleáris fegyverzetcsökkentésért is tehetünk továbbá lépéseket, és elindulhatunk a felé a vízió felé, melyet tavaly vázoltam Prágában: egy nukleáris fegyverektől mentes világ felé. Ám amíg ezek a fegyverek léteznek, a NATO-nak nukleáris szövetségnek kell maradnia. Korábban is világossá tettem, hogy az USA biztonságos, ellenőrzött és hatékony nukleáris arzenált tart fenn annak érdekében, hogy elrettentse ellenfeleit és garantálja szövetségesei biztonságát.
Végül Lisszabonban folytathatjuk a NATO-n túlmutató partnerségek kialakítását, amelyek segítik szövetségünket abban, hogy a globális biztonság pillére lehessen. Nyitva kell hagynunk az ajtónkat az olyan európai demokráciák előtt, amelyek megfelelnek a NATO-tagság elvárásainak. El kell mélyítenünk az együttműködésünket azokkal a szervezetekkel, amelyek kiegészítik a NATO erejét, mint például az EU, az ENSZ és az EBESZ. Azzal pedig, hogy Medvegyev elnök is részt vesz majd a NATO–Oroszország-tanács csúcsértekezletén, ismét elkezdhetjük a NATO és Oroszország közötti gyakorlati együttműködést: ez mindkét félnek a javára válik.
Hiszen ahogyan az Egyesült Államok és Oroszország újrafogalmazták a kapcsolatukat, ugyanezt teheti a NATO és Oroszország is. Lisszabonban világossá tehetjük, hogy a NATO Oroszországra mint partnerre és nem mint ellenfélre tekint. Elmélyíthetjük együttműködésünket Afganisztán, a kábítószer elleni harc és a huszonegyedik század kihívásai tekintetében – a nukleáris proliferációtól kezdve az erőszakos szélsőségek terjedéséig. És azzal, hogy lépéseket teszünk a rakétavédelmi együttműködés terén is, a múlt feszültségforrását egy közös fenyegetettség elleni együttműködéssé változtathatjuk.
Az európaiak és az amerikaiak több mint hat évtizede küzdenek vállvetve azért, hogy érdekeinket és a demokratikus társadalmaink által nagyra tartott szabadságokat megvédjük. Ahogyan a világ megváltozott, úgy alakult át szövetségünk is. Ennek eredményeként pedig ma erősebbek vagyunk, s nagyobb biztonságban és jólétben élünk. Ez tehát a feladatunk Liszszabonban: új életet kell lehelnünk a szövetségbe, hogy az eljövendő évtizedekre is biztosítsuk jólétünket és biztonságunkat.
A szerző az Egyesült Államok elnöke
origo.hu
Halálos vonatbaleset történt Monorierdőnél
