A Fidesz–KDNP többségű Fővárosi Közgyűlés tegnapi első rendkívüli ülésén György István főpolgármester-helyettes napirend előtt bejelentette: a legfőbb ügyészhez fordul, hogy vizsgálják meg a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél elkövetett gyanús cselekmények ügyében a felügyelőbizottság tagjainak tevékenységét. Előzőleg a közszolgáltató cég felügyelőbizottsága volt MSZP-s elnöke, Szaniszló Sándor azt állította, a fideszes Ughy Attila legálisan nem rendelkezhetett az időközben Budapest közterületeiről eltávolított „traktorral behajtani tilos” táblával, amelyet nemrég frakcióvezetőjének adott ajándékba. – Eredetileg 153 ilyen közlekedési táblát tettek ki, és csak 23-at szedtek be, az eset kimerítheti a „kismértékű lopás fogalmát” – mondta.
A magyar gazdák négy éve októberben a gyurcsányi hazugságok, az őszödi beszéd és az akkori brutális rendőrtámadások ellen akartak tiltakozni. Demszky Gábor volt főpolgármester a tiltakozók, a vidékről a fővárosba mezőgazdasági gépeikkel igyekvők szabadságjogait korlátozta a tiltó jelzés kirakatásával. A csaknem kétmillió forintból legyártatott táblákat az FKF Zrt.-vel szereltették fel egy éjszaka leforgása alatt. A cégnél azóta hűtlen kezelés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt több nyomozást is indított a rendőrség.
A fővárosi képviselők a tegnapi tanácskozáson zárt ülésen döntöttek arról, hogy a már lemondott Tiba Zsolt főjegyző december vége helyett csak november 18-ig dolgozhasson a hivatalban. Helyére már kiírták a pályázatot.
Kaltenbach Jenő, a jogi, ügyrendi és vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság LMP-s elnöke szerint minden képviselő leadta vagyonnyilatkozatát, a dokumentumokat a napokban felteszik az internetre.
Orbán Viktor a szerdai EP-vitáról: Lesz egy kis lökdösődés, csihi-puhi, ahogy az már csak lenni szokott - videó