Hazai vereség, idegenbeli siker

Munkatársunktól
2010. 11. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha leszámolunk azzal az egyre merészebb célkitűzéssel, hogy a DVSC jusson be a legjobb nyolc közé a női kézilabda Bajnokok Ligájában, akkor a tegnapi Debrecen–HC Leipzig meccsnek tulajdonképpen nem volt különösebb tétje, hiszen a harmadik hely – és az ezzel járó KEK-nyolcaddöntő – eléréséért úgyis szombaton kellene majd bravúrt végrehajtani a Hypo otthonában. Ettől persze még jó lett volna megnyerni az utolsó hazai csoporttalálkozót, és a sokat hibázó lipcseiek erre meg is adták az esélyt. Az ugyancsak nem keveset rontó „Loki” a hajrára be is érte riválisát, többször át is vehette volna a vezetést, ám nem tette, így végül két újabb baki miatt bele kellett törődni a 20-19-es vereségbe. Innentől pedig tényleg csak a harmadik hely elcsípésének lehet realitása.
A B csoport másik találkozóján: Itxako Navarra–Hypo 23-21. Az állás: 1. Navarra 6 pont, 2. Leipzig 6, 3. Hypo 2, 4. DVSC 2 (74-84).
A D csoportban a Győr még a reméltnél is simábban győzött Kaproncán. Október 17-én hatalmas csatában adta csak meg magát 27-25-re Magyarországon a Podravka Koprivnica, ehhez képest tegnap 35-24-re tarolt az ETO. Már szünetre, 19-10-nél eldőlt minden, köszönhetően elsősorban Görbicznek. A Győrre még két hazai meccs vár: szombaton a Zvenyigorodot fogadva már bejuthat a nyolc közé, majd a Ljubljana ellen a csoportelsőség lehet a tét. A kvartett másik mérkőzésén: Zvezda Zvenyigorod–Krim Ljubljana 28-32. Az állás: 1. Győr 6, 2. Ljubljana 6, 3. Zvenyigorod 4, 4. Koprivnica 0.

Vendégdiadal. A férfi Budapest Bank Liga szombati rangadóján a házigazda Pick-Szeged mindvégig méltó vetélytársa volt favorit vendégének, az MKB Veszprémnek, ám Mocsai Lajos csapata végül 36-35-re nyert. További eredmények: Csurgó–Mezőkövesd 34-24, Orosháza–PLER 29-30, Balatonfüred– Kecskemét 32-27.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.