Kispista István halálára

Betegséggel küzdve a kórházban még meghallgathatta az összeállítást saját munkásságáról Kispista István, a Magyar Rádió országszerte ismert munkatársa, s nem sokkal utána végleg elköszönt. Véget értek a riportutak, a falurádiós szolgálat, amelyben mindig elsők voltak a gondokkal küzdő vidéki emberek, a falu lakói.
Nehéz pályát szabott a munkahely, mert más volt a megkövetelés és más a valóság. Sértések, megbántások, igaztalan meghurcolások panaszait a félve fogalmazott levelek rendszeresen hozták a szerkesztőségbe, és menni kellett segíteni. Sok-sok megaláztatással járt, ha az újságíró az igazság nevében pártját fogta a bajbajutottaknak, de Kispista István vállalta a küzdelmet a megbántottakért. Falurádió, Kincses kalendárium, Válaszolunk hallgatóinknak, majd tényfeltáró nagy műsorok jelentették a megszólalás alkalmait, és a témákért folyton utazni kellett, mert a hitelességet az élőszó, a megkérdezettek vallomásai jelentették.
Sokat jelentett a szerkesztőségi közösség, amelyben őszintén szólhattunk magunk körében a bajokról, és az ilyen beszélgetésekben a másik megerősítőinek egyike ő volt, aki a hallgatót tartotta legfontosabbnak.
Hosszú éveket tölthettem barátommal, munkatársammal „egy kenyéren” falurádiós szolgálatban, és ő hazulról hozott humorral tudott bátorítani minket, közvetlen munkatársakat, „mert egyszer igazunk lesz, és azt is megérjük”. Fáradhatatlan volt. A fiatalokat elsőként vitte a kezdőutakra, és a technikai feladatokat is először sajátította el. A mások segítésére mindig volt ideje. Hosszú élet, küzdelmekkel rakott szép szolgálati út a nyolcvanhét esztendő, amely véget ért. És úgy teljesedett, ahogyan mindig mondta: „Egyszer mindnyájan hazamegyünk.” Azóta ő már megérkezett.