Harminchét százalékkal vezeti egy héttel a lengyelországi önkormányzati választások előtt a pártok népszerűségi listáját a kormányzó Polgári Platform (PO). A Homo Homini közvélemény-kutató intézet felmérése alapján a második helyen 23 százalékkal az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) áll, őt követi 16-tal a Baloldali Demokraták Szövetsége (SLD) és a kisebbik kormánypárt, a Parasztpárt 7,5 százalékkal. Elemzők az adatokat értékelve felhívják a figyelmet arra, hogy Donald Tuskék ugyan magabiztosan vezetik a listát, népszerűségük azonban 40 százalék alá esett. Mint fogalmaznak, ez a trend különösen figyelmeztető lehet a jövő évi parlamenti választások előtt, ha figyelembe vesszük, hogy a PiS-t a közvélemény-kutatók általában alulmérik. Veszélyes lehet a PO-ra az is, hogy a baloldal mintha kezdene magára találni, és a kormányzásban csalódott, Jaroslaw Kaczynskiéktól idegenkedő választók rájuk szavazhatnak.
A kampány leghangzatosabb híreit a legerősebb ellenzéki párt, a PiS szolgáltatja. Jaroslaw Kaczynski legutóbb azzal igyekezett felhívni magára a figyelmet, hogy távol maradt a nemzetbiztonsági tanács ülésétől.
Mint fogalmazott, Donald Tuskék megszállták az államot, a kormány külpolitikája pedig nem védi eléggé a lengyel érdekeket. A sajtó hangos volt attól is, hogy a PiS kizárta soraiból a Jaroslaw Kaczynski elnöki kampányát vezető Joanna Grazyna Kluzik-Rostkowskát, ami szintén a párt radikalizálódásáról árulkodik.
Orbán Viktor a szerdai EP-vitáról: Lesz egy kis lökdösődés, csihi-puhi, ahogy az már csak lenni szokott - videó