Négy tanácsnokot választott tegnap a szegedi közgyűlés, és végül jobbikos támogatással megszavazták a Fidesz által javasolt bizottsági struktúrát is. Így az összesen 72 bizottsági helyből
40-et kapott a Fidesz, 21-et az MSZP, 11-11 helyet az LMP és a Jobbik. A kilenc bizottság közül ötnek a Fidesz adja az elnökét, kettőnek az MSZP és egy-egy bizottságot a két kis párt vezet.
Ismert, Szegeden az MSZP-s Botka László lett októberben a polgármester, ám a közgyűlésben minimális többséget a Fidesz szerzett. Botka azt szerette volna, ha két fideszes és két MSZP-s alpolgármestert választanak. A Fidesz azonban csak egy alpolgármestert szavazott meg. Vita volt a bizottsági struktúráról is. Abban még egyetértettek a képviselők, hogy kilenc nyolctagú bizottságot hozzanak létre, de a helyek elosztásában nem tudtak megegyezni. Az MSZP egyenlő arányban akarta felosztani a bizottsági helyeket, mondván: abszolút többséget egyik párt sem szerzett a közgyűlésben.
Így Magyar Péter lejtmenete nem áll meg