Mégis büntethető Biszku?

Hírösszefoglaló
2010. 11. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi jog alapján támadhatónak látja Biszku Bélát és társait egy Hágában dolgozó magyar jogász, Gellért Ádám. Szerinte ugyanis az 1956 utáni megtorlások az emberiesség elleni bűncselekmények tárgykörébe tartoznak. Erről egy tizenhat oldalas állásfoglalást küldött a Nemzeti Nyomozó Irodának Jogi álláspont az 1956-os megtorlásokat irányító személyek nemzetközi jogi alapon történő felelősségre vonásáról címmel. Ezt továbbküldték a Fővárosi Főügyészségnek, amely viszont nemrég elévülésre, és arra hivatkozva utasította el a feljelentést, hogy az abban megjelölt cselekmények nem minősíthetők a vonatkozó nemzetközi dokumentumok szerint emberiség elleni bűntettnek. Így nem is indul nyomozás Biszku ellen. Gellért mellett azonban több, az Origo.hu-nak nyilatkozó nemzetközi jogász is úgy vélte, a Hágában dolgozó jogász érvei megfontolandók, s megállnák a helyüket a magyar bíróságokon is, ha a büntető törvénykönyvbe nem került volna be egy fordítási hiba.
A probléma az, hogy magyar Btk.-ban nincs benne az emberiesség elleni bűncselekmény fogalma – nyilatkozta Hoffmann Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének adjunktusa. A nemzetközi bűncselekményeknek ugyanis három alaptípusa van, az emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús bűnök és a népirtás, ám a magyar jogrendszerben csak az utóbbi kettő szerepel. A magyar Btk. XI. fejezetének címébe azonban – Hoffmann szerint fordítási hiba miatt – kerülhetett az „emberiség elleni bűncselekmények” fogalma, holott a nemzetközi jog ezt nem ismeri. Angolul a kifejezés „crimes against humanity” néven szerepel, amelyből a „humanity” magyarra fordítva egyszerre jelenthet emberiességet és emberiséget. Hoffmann szerint ezt a magyar jogászok össze szokták kavarni, erre utalhat az is, hogy az ügyészség sajtóközleményében is „emberiség elleni bűntett” szerepel. Gellért Ádám nem minősítette az elutasítást, mert meg szeretné várni a hivatalos ügyészségi határozat megérkezését. Ám úgy nyilatkozott, valószínű, hogy kihasználja a törvény által biztosított lehetőséget és panasszal él az elutasítás ellen.
Amint arról hírt adtunk, Fővárosi Főügyészség múlt szerdán közölte, hogy nem indul nyomozás a Kádár-rezsim hírhedt belügyminisztere, Biszku Béla és társai ellen, akiknek ügyében egy magánszemély az 1956-os megtorlásokkal összefüggésben emberiség elleni bűncselekmények és emberölés miatt tett feljelentést. A volt belügyminiszter kijelentései miatt ugyanakkor a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása gyanújával továbbra is nyomoz a BRFK.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.