sueddeutsche.de
A kolontári iszapömlésben nem csak tíz ember halt meg: a mérgező vörös áradatba belefulladt a magyar gazdaság önállóságának a maradéka is – írta tegnapi számában a müncheni újság. Michael Frank bécsi keltezésű írásában emlékeztetett arra, hogy az októberi katasztrófa keltette felháborodás árnyékában a budapesti kormány abszolút beavatkozási jogokkal ruházta fel magát, és drasztikusan csorbította az Alkotmánybíróság felülvizsgálati lehetőségeit. A széles közvélemény helyeslése közepette állami fennhatóság alá helyezte az ajkai alumíniumgyárat. A tudósító szerint az Orbán-kormány eszmei síkon ósdi nemzeti antikapitalista irányvonalat követ.
PLUS 7 DNI
Paul Lendvai rendkívül kockázatos kísérletnek minősítette, hogy Magyarország könnyített eljárással magyar állampolgárságot kíván adni a határon túli magyaroknak. Az osztrák publicista a szlovák társadalompolitikai hetilapnak adott interjúban valóban veszélyesnek nevezte a választójog megadását a kettős állampolgároknak. „Ez egy kísérlet, amely csak károsítja a kapcsolatokat a szomszédos országokkal. Nem korrekt a hazai magyarokkal szemben sem, mert a határon túli új magyar polgártársak nem élnek az országban, nem ott fizetnek adót, de egyszerre olyan jogaik lennének, mint a hazaiaknak” – fejtette ki Lendvai, aki egyben azt is elmondta, hogy „Orbán Viktor Magyarországot valamiféle féltotalitárius kormányzati formába viszi, amelyet nehéz lesz klasszikus demokratikus választásokkal leváltani”.
krónika
Nevetséges intézménynek nevezte tegnap az alkotmánybíróságot Traian Basescu román államfő – számolt be a kolozsvári napilap online kiadása. Az elnök szerint a testület rendkívül nehéz helyzetbe sodorja az országot, mivel alkotmányos megalapozás nélkül beleszólt Románia gazdaságpolitikájába például azáltal, hogy alkotmányellenesnek minősítette a nyugdíjcsökkentést, ezzel pedig veszélybe sodorta a nemzetközi pénzintézetekkel megkötött hitelmegállapodás feltételeinek teljesítését.
Így Magyar Péter lejtmenete nem áll meg