DER SPIEGEL
Kétségbe vonta George W. Bush szellemi képességeit a liberális magazinnak nyilatkozva Gerhard Schröder sajtótitkára. A német exkancellár korábban már hazugnak nevezte a volt amerikai elnököt, míg titkára most a megjelent önéletrajzi kötet kapcsán úgy fogalmazott, hogy Bushra rátelepedett texasi volta, szűkebb pátriájában ismert minden tehenet, ám fogalma sem volt arról, mi történik a világban.
KoMMepcaHTb
„Tudjuk, ki árulta el Anna Chapmant és társait, s azt is, hogy hol tartózkodik” – fogalmazott a nyáron az Egyesült Államokban lebuktatott kémek kapcsán az orosz üzleti körök lapjának a Kreml egyik magát megnevezni nem kívánó illetékese, s a Trockijt a KGB utasítására Mexikóban meggyilkoló spanyol kommunistára utalva megjegyezte, senki ne kételkedjen abban, hogy Mercader már az illető nyomában van. A Kommerszant értesülése szerint az áruló kettős ügynök Scserbakov ezredes, a külső hírszerzés amerikai részlegének vezetője.
The New York Times
Sértőnek és borzalmasnak minősítette a Rágalmazásellenes Liga nevű amerikai zsidó érdek-képviseleti szervezet azokat az állításokat, amelyeket Glenn Beck, a Fox News televízió műsorvezetője fogalmazott meg Soros Györggyel kapcsolatban – jelentette a New York-i liberális napilap. Beck – a konzervatív Teadélután mozgalom egyik meghatározó alakja – bábmesternek titulálta Sorost, aki szerinte attól vált hírhedtté, hogy világszerte gazdaságokat és rendszereket omlasztott össze, a milliárdos következő célpontja pedig az Egyesült Államok. Beck kijelentette, Soros a zsidók haláltáborba küldésében segédkező zsidó fiú volt.
Elgázolt egy embert a vonat Gödön