Tarlós nem vacakol

Hallgatva, az első reakciókat nem rázta meg a közvéleményt a Fővárosi Közgyűlés gyors döntése, a budapesti önkormányzati tulajdonú közszolgáltató cégek vezetésének menesztése egy kivétellel és az új vezetők kinevezése. A nyomozati eljárással nem terhelt cégeknél is tisztában voltak vele, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy eddig.
A vegyes tulajdonú, korábban már privatizált társaságok azonban még hátravannak. Vízművek, gázművek, csatornázási művek. Az átszervezések itt is megkezdődtek abban a szellemben, ahogyan Tarlós István főpolgármester a témáról korábban nyilatkozott. Mint mondta: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy újragondolják a privatizációt. „Nem fogunk tréfálni. (…) Ha ezeket a szerződéseket nem fogják nagyon rövid időn belül a külföldi tulajdonosok úgy módosítani, hogy a város számára lényegesen kedvezőbbek legyenek, akkor egy jogászcsapat addig fogja keresni a szerződésszegéseket, amíg meg nem találja.”
E kijelentésnek alighanem tömegek örvendenek Budapesten, hiszen a jelenlegi helyzetnél nem nehéz a budapestiek számára előnyösebbet találni. Elég csak az utóbbi évtizedekben rendületlenül emelkedő víz- és csatornadíjakra gondolni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezek a cégek mindeddig önkormányzati-társtulajdonosi segédlettel keresztben fekszenek a közösségi érdekek előtt. Mint az a vízvezeték, amely a budapesti XVII. kerületi Péceli úton keseríti hosszú évek óta az ott élőket. Ez a húsz centi átmérőjű akadály ugyanis egy csapadékelvezető csatornacsőben halad át – keresztben, felfogva az esővíz által magával hozott gallyakat, faleveleket, más hordalékot. Eltömítve a víz útját, amely kiárad a Péceli útra, és bezúdul a környék ingatlanaira, pincékbe, házakba. Ha valaki bebújna a mintegy méteres átmérőjű csatornacsőbe, s megszemlélné, hogy lett oda „beépítve” a víznyomó vezeték, elszörnyedne. Mintha egyszerű kalapáccsal kiverték volna az oldalát, hogy helye legyen. Van ebben a keresztben fekvő csőben valami különösen jelképes. Hiszen kinek is fekszik ez a cső keresztben? Az embereknek, a lakossági érdekeknek, azokénak, akiknek a díjbefizetéseiből például a vízművek évről évre növeli profitját. Azokat veszi semmibe, akikből él, akiket szolgálnia kellene. Az már csak hab a tortán, hogy a kerületi önkormányzat ezer és egy alkalommal kereste őket és a fővárosi illetékeseket, tegyenek már valamit, mert a helyzet tarthatatlan. A vízművek legutóbb tavaly tett ígéretet, hogy legkésőbb idén június végéig megszünteti ezt az áldatlan állapotot. Természetesen semmi nem történt.
Nem csoda, hogy az emberek ezt a magatartást arroganciának, gőgnek, a magas lovon ülők érzéketlenségének minősítik.
S nem elsősorban azon külföldi magántulajdonosok gőgjének, akiknek az előző városvezetés megengedte, hogy magánosítsa ezeket az alapvető közszolgáltatást nyújtó cégeket. Ők a saját, nyilvánvalóan magánérdekeiket akarják érvényesíteni. Az igazi felelősség azoké, a főváros korábbi vezetéséé, akik olyan feltételek mellett engedték privatizálni e cégeket, hogy e lakosságellenes magatartás minden következmény nélkül ne csak megvalósulhasson, hanem tartósan fennállhasson. Akik magyar társtulajdonosként egyelőre még most is benne vannak a cégben, csak éppen nem közösségi, hanem magánérdekeket képviselnek. Abban biztosak lehetünk, hogy ők – személy szerint – nem járnak rosszul. Amúgy ezt a népnyelv szimplán árulásnak nevezi. Épp ideje, hogy az új főpolgármester és csapata hozzálásson a vegyes tulajdonú cégek átszervezéséhez is.
Sajnos bőven akadnak keresztben fekvő „vízvezetékek” másutt, országos rendszerekben is. Itt van például Kopits György, aki jelenleg egy fontos javaslattevő rendszer, a Költségvetési Tanács elnöke. Akiről – tiszte alapján – azt gondolná az ember, hogy a nemzet érdekei mentén gondolkodik, tehát az emberek pártján áll. Minapi nyilatkozatában elbüszkélkedett vele, hogy ők a polgárok tanácsadói is. Legalábbis ő így gondolja. Azt viszont nem mondta, de tudni lehet róla, hogy a kilencvenes évek elején, a Nemzetközi Valutaalap szolgálatában állva, az IMF képviselője volt Magyarországon. Ezen érintettsége a jelek szerint máig mély nyomokat hagyott rajta. Minapi nyilatkozatában ő is a magánérdek pártjára állt a közösségi érdekekkel szemben. Mint mondta, a piac elvárásának azért kell eleget tenni, mert ha valakinek nem tetszik a kormány magatartása, akkor nem biztos, hogy Magyarországon vásárol állampapírt, hanem inkább külföldön néz körül befektetési lehetőségek után. A piac számára a pénzünket kezelő bankok és befektetési alapok összességét jelenti. Ezek kevés kivétellel külföldi és legtöbbször magántulajdonban vannak. Még szerencse, hogy a Költségvetési Tanács az Országgyűlésnek csupán tanácsadó szerve, és a döntéseket kizárólag a parlament jogosult meghozni, hatástalanítva a keresztben fekvő javaslatokat.
Bár – sajnos – nem mindig volt ilyen lakosságpárti a magyar Országgyűlés. Az 1997-ben a lakosságra erőltetett magánnyugdíjpénztárak esetében sem a közérdek dominált. Az oda befizetett lakossági forintok sokkal kevesebbet fialtak, mint az állami nyugdíjalapokba utaltak. A valutaalap az általuk nyújtott hitelek fedezetének előteremtése érdekében nyáron is szívesen látott volna olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket, amelyeket elsősorban az emberek életének további megnehezítésével lehetett volna megvalósítani. De az új kormány ellenállt, nem kevés konfliktust vállalva az emberek érdekében a nemzetközi pénzvilággal.
Orbán Viktor az önkormányzati választások előtt egy nappal Budapest XVII. kerületében, Rákosmentén járva azt a tanácsot adta Tarlós Istvánnak: ha megválasztják főpolgármesternek „Ne vacakoljon!”. Szedje fel a keresztben fekvő csöveket, takarítsa el az útból az akadályokat, s nyisson új fejezet a főváros fejlődése érdekében ő is, ahogy a kormány tette az országéban.
A főpolgármester a jelek szerint megfogadta a tanácsot. Munkája eredményeit nem csak a Péceli úton várják türelmetlenül.

A szerző újságíró