Jómagam is egy, a Farkas Adrienne cikkében (Felsírás, Magyar Nemzet, október 30.) említett tragédiát átélő édesanya vagyok. Januárban vesztettük el magzatunkat. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy bár a gyászfolyamaton át kell esnie minden hasonló drámán keresztülmenő asszonynak, mégis ez egy titkolt, egy elfedett gyász kell hogy legyen, hiszen társadalmilag nincs elfogadva a tény, hogy gyermekünket veszítettük el. Pár nap múlva a munkahelyen helyt kell állni, ha már vannak gyermekek otthon, akkor őket mosolyogva kell ellátni. Amikor jöttünk haza férjemmel a kórházból, bementünk két temetőbe, hogy keressünk egy helyet, ahova kicsi lányunk emlékére virágot helyezhetünk. Nem találtunk ilyet. A virágot végül a helyi temetőbe letettük, egy nem odaillő helyre.
A világhálót és a helyi asszonyokat ismerve ezután én is számtalan édesanyával találkoztam, aki hasonló tragédiától szenvedett. Úgy tapasztaltam, hogy nincs olyan hely, ahol kitörhetnének az érzések, ahol fájdalommal, könnyekkel lehetne emlékezni. Éppen ezért elhatároztam, hogy nálunk helyben, közös szervezéssel létrehozzuk a Meg nem született gyermekek emlékhelyét. Az elhatározást rendkívül nagy helyi összefogás övezte, és társadalmi felajánlásokból végül július 10-én átadásra került Péteriben az emlékhely. Tudtommal országosan két-három ilyen emlékhely van. A mostani volt az első olyan mindenszentek, amikor Péteriben is lehetett a megfelelő helyen gyertyát gyújtani a pici lelkek emlékére.
A meg nem született gyermekek gyászának feldolgozása közös érdek, hogy hamarabb és könnyebben találjanak békére az e tragédiát átélő szülők.
Petőné Vizi Valéria
e-mail
origo.hu
Így Magyar Péter lejtmenete nem áll meg
