A jegybank gyurcsányista bábszínház

Hírösszefoglaló
2010. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Költségvetési Tanács egy értelmetlen szervezet, már induláskor látni lehetett, hogy nincs szükség az apparátusára – jelentette ki Járai Zsigmond a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján a Portfolio.hu tudósítása szerint. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnöke szerint a jegybank most egy gyurcsányista bábszínházhoz hasonlít. A magyar kormány olyan gazdaságstratégiát választott, amely komoly kockázatokkal jár. A helyzet Járai szerint ahhoz hasonlít, mint amikor egy turista a hegy lábánál áll, és szeretne feljutni a csúcsára. Tüskék, szakadékok előfordulhatnak, reméljük, nem vérzünk el – tette hozzá.
A legrosszabbul a bizalom, a kiszámíthatóság terén állunk, amit az elmúlt évtizedben vesztettünk el – vélte Járai. Az egyik legnagyobb kockázat az, ha elér minket a pénzügyi válság újabb hulláma. Ha ez még a „csúcs előtt” érkezik, akkor nagyon rosszul járhatunk, és „viszszacsúszhatunk az IMF kezébe”. Járai szerint ma hét gyurcsányista tagja van a monetáris tanácsnak, nekik nincs ott a helyük a jegybanknál. Az MNB filozófiája még a Járai-korszakból „öröklődött”, ez azonban nem alkalmas a jelenlegi helyzet kezelésére – vélte a szakember.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.