A nélkülözhetetlen mérnöki körültekintés

Ma számtalan problémával küszködik a honi településfejlesztés, pedig a hibák többsége józansággal, okos megfontolással és mérnöki észjárással kiküszöbölhető lenne. Mégis azt látjuk, hogy a befektetői mohóság szinte helyrehozhatatlan hibákat okoz településeinken. Miközben gomba módra szaporodnak a helységek, falvak és városok korábbi szövetét megbontó, a település jellegét durván átalakító, környezetidegen lakóparkok, addig az önkormányzatok többsége ilyenkor a saját maga állította csapdában vergődik. A település, a város ugyanis csak később szembesül saját ellátási kötelezettségeivel, amely aztán mérhetetlen terheket ró rá, sőt olykor megoldhatatlan feladat elé állítja: meg kell építeni a közlekedés útvonalait, csatornázni kell, egyéb beruházásokról, például óvoda- és iskolaépítésről, más közösségi célú beruházásokról nem is beszélve. A lakóparkok divatját a közösség számára hasznos előrelátás optikájával kellene szemlélni, s ennek megfelelően mérlegelni és idejekorán kellene lépni, hogy egyetlen önkormányzat se kerüljön ebbe a csapdahelyzetbe. És akkor még nem is beszéltünk a szerves fejlődés szükségességéről, a településeken munkahelyek teremtéséről, ne csak alvóvárosok legyenek, és még sorolhatók a kérdéseket.
Hol a probléma? Miből adódik a hiba? A kéréseket okkal teheti fel bárki, aki kényes a környezetére, törekszik a környezettudatos életformára és odafigyel az épített környezetre. A mérnöknek azonban hivatásánál fogva a válaszlehetőségeket is meg kell adnia.
Először is a beruházásokhoz műszaki kontrollra van szükség, vagyis a mindenre odafigyelő „mérnöki szemre”. Ma már több eset bizonyítja, hogy élhetetlen környezet jön létre a nagyvonalú beruházásokkal, ha azokon nincs műszaki fék, ha hiányzik róluk a tudatos, jövőbelátó, az összefüggéseket ismerő mérnöki tervezés és kivitelezés. Elég csak az újonnan felhúzott, zsilipszerűen a várost eltorlaszoló Duna-parti lakóparkokra, épületekre és a mindenféle „álomszigetekre” gondolni. Független szakértők avatott munkájára lenne szükség a minősített fejlesztőmunkához, és ezt nem szabadna semmiképpen megspórolnia – a településeikért felelős – önkormányzatoknak, tervtanácsoknak. Elengedhetetlen kritérium lenne, hogy az építési beruházásokhoz nemcsak helyi szakembert kell alkalmazni, hanem olyasvalakit, valakiket is, akit nem kötnek béklyók, nem függ lokálisan senkitől, és befolyásmentesen, csak a műszaki paraméterekre, a szakmaiságra, az élhető környezetre, a fenntartható fejlődésre való tekintettel alakítaná ki a véleményét, és a körülmények ismeretében megfelelő műszaki megoldásokkal segítené a problémák megoldását.
A másik ismétlődő gond az, hogy ma a területfejlesztés és területrendezés terveinek véleményezése, mélyreható elemzése nem történik meg, ennek az oka pedig a pénzhiányra való hivatkozás. Felelőtlenség, hogy a tervtanácsok csak csökkentett üzemmóddal működnek, de Közép-Magyarországon például egyáltalán nem működnek. Itt a takarékosság kényszere százszor többe kerül az országnak! A következmények pedig szinte beláthatatlanok; mindenki tapasztalhatja, hogy ott állnak városainkban, településeinkben – az ott élők és mindannyiunk bosszúságára – a szakmailag megalapozatlan és kétes beruházások.
Nem lett volna szabad a törökbálinti kertváros tőszomszédságában megadni az engedélyt arra az óriáslakóparkra, amely a közelmúltban „kis Sukoró” néven elhíresült. Ha mégis megépül majd, hatalmas terhet ró az önkormányzatra a későbbiekben, hiszen a közszolgáltatások kiépítésének finanszírozása és fenntartása – mint kötelezően ellátandó feladat – rá marad. Ezért is szorgalmazom, hogy a forráshiányos önkormányzatokat segíteni kell abban, hogy a rendezési terveket független szakemberek készítsék el, és a befektetők csak erre alapozva építhessenek.
Mérnöki, műszaki szakértői szemmel azt mondom, hogy végre a fejéről a talpára kellene állítani az egész rendszert a tervezéstől a kivitelezésig! És ebben a megbízhatóság védjegyével rendelkező mérnöki kamarák a partnerek. Partnerei az önkormányzatoknak és partnerei a befektetőknek.
Az önkormányzatok a befektetőkre hárítják a rendezési és szabályozási költségek egy részét; ez a gyakorlat a településekre nézve többnyire káros következménnyel jár, mert a befektető – értelemszerűen – a saját érdekét részesíti előnyben, és nem a települését. Tehát az a furcsa helyzet áll elő, hogy a befektetői akarat érvényesül dominánsan, miközben az önkormányzati érdek héttérbe szorul. Ezt a helyzetet a főmérnöki rendszer vissza- és felállításával egy csapásra lehetne orvosolni. A választott önkormányzati testületnek kevésbé van meg vagy egyáltalán nincs meg az a szakmai kompetenciája, amellyel a műszaki kérdések mélyére tudna ásni. Nem is ez a dolga. A főmérnöknek azonban meglenne az integrált műszaki tudása, amely beemelődne a hétköznapok gyakorlatába, és így érvényesülhetne az önkormányzati akarat a – lépten-nyomon tapasztalható – befektetői önzéssel, olykor már az önkényig fajuló befektetői nézőponttal, hasznosultsági mutatókkal szemben.
Szeretnénk, ha az önkormányzatok tudnák, hogy megbízható partnerre lelnek a mérnökben. Ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy a mérnöki tevékenységet áthatja a felelősségvállalás, amely nem részérdekeket szolgál, hanem az egész társadalomét, a teljes közösségét. Olyan mérnöki munkára és önkormányzati együttműködésre lenne szüksége az országnak, mint volt 1870 és 1940 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsában. A tanács városépítő tevékenysége nélkül ma nem lenne az a Budapest, amelynek külföldről is a csodájára járnak és amelyre minden magyar büszke. Ha pusztán a befektetői akarat érvényesült volna hetven éven keresztül az akkori fővárosban, ma nincs a Hősök tere, nincs a Nagykörút szép íve, nincs a Szabadság tér panorámája. S hogy a felsoroltak mégis léteznek, az a mérnöki szakértelemnek és éleslátásnak köszönhető.
Ez lehetne a mérce ma is, és akkor bizony másképpen állnánk. A befektetők nem tudnák kihasználni a rendetlenségből származó kiskapukat és talán meg sem próbálnák kihasználni. Mindenesetre kevesebb szakmai és lakossági felháborodással járó, túlzó beruházói szándékra épülő településfejlesztés történne, mint napjainkban. A mérnöki tudást és szakértelmet nem szabad mellékesnek tekinteni.
Ezért dolgoznak, élnek a mérnökök, hogy ezt a lehangoló helyzetet végre az önkormányzatok felismerjék az országban, és bátran éljenek a magas színvonalú magyar mérnöki tudással, amelyet a mérnöki kamarák felügyelnek.

A szerző a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara
elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke