Abigail Galéria: ritkaságok kalapács alatt

P. Szabó Ernő
2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utolsó felvonásához közeledik a karácsony előtti aukciós időszak az Abigail Galéria és Aukciósház vasárnap este fél hétkor a Művészetek Palotájában sorra kerülő 29. festményárverésével, amelyen több mint kétszáz műalkotás kerül kalapács alá. Érdekesség, hogy id. Markó Károly Krisztus megkeresztelése a Jordán-tó vizében című festménye is indul az árverésen, amelynek védettségét 1995-ben oldották fel, mivel a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében megtalálható egy hasonló kompozíciójú festmény. A legmagasabb kikiáltási áron Patkó Károly Subiaco című, többszörösen kiállított és reprodukált műve indul. A temperakép a művész olaszországi barangolásai által ihletett művei sorába tartozik. Az előző árveréshez hasonlóan gróf Batthyány Gyulától ismét egy különleges munka látható, a Balkonon, de bekerült a több millió forintos árkategóriába Csernus Tibor Saul és Hogarth-tanulmány című műve is. A kalapács alá kerülő művek december 18-ig megtekinthetők az Abigail Galériában (Bp. V. ker., Pesti Barnabás u. 4.).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.