Ártatlan bűnözők

A romakárpótlást fosztogató csalássorozattal néhai, kedves munkatársunk, Szarka Ágota kezdett foglalkozni, nemcsak lapunknál, hanem az egész magyar sajtóban. Nagy elszántsággal és kevés sikerélményt elkönyvelve dolgozott, hiszen ebben az ügyben a többi kényes és forró témához viszonyítva is nagyon nehezen jutott információhoz. Nem tudom, a hatóságok figyelmét ő irányította-e az ügyre, mindenesetre eleinte nem nagyon érte fel az illetékesek ingerküszöbét. Idestova két éve már, hogy Ágota végleg felhagyott az e világi tényfeltárással, így a tárgyalások kétes, nehezen érthető momentumaira sem irányíthatja rá figyelmünket.
Az Osztrák Megbékélési Alaptól (OMA) kérhettek kárpótlást azok, akiket a vészkorszak idején Ausztria területére, kényszermunkára hurcoltak. Az elhurcolt romákat alig regisztrálták akkoriban, így fél évszázad után a kárpótlásuk eleve visszaélésekre adott lehetőséget.
Felhajtók és közvetítők csapata indult meg, hogy jogosult vagy nem jogosult személyekkel töltesse ki, írassa alá a kérdőíveket, kérje hozzájárulásukat, hogy képviselhessék igényüket. Az átutalt milliókból jobb esetben kaptak némi pénzt a kérelmezők, de sokan egy fillért sem láttak a beígért összegből. A csalók több száz millió forinttal károsították meg az Osztrák Megbékélési Alapot.
Az ország több területén hoztak már ítéletet különböző csaló társaságok ellen, legutóbb a Szegedi Ítélőtábla osztott ki jogerős, az elsőfokúnál enyhébb büntetéseket a Bács-Kiskun megyében tevékenykedő vádlottaknak. Nem ismerem a részleteket, ezért a bírósági eljáráshoz érdemben nem tudok hozzászólni, de van néhány megjegyzésem. Ha van cselekmény, amely relativizálja, lejáratja a holokausztot, meggyalázza a mártírok, az ártatlanok, a szenvedők emlékét, az a romakárpótlással (mindenféle kárpótlással) való visszaélés. Az ítéleteknél ezt is figyelembe kellett volna venni. Ugyanakkor az elsőrendű vádlottra 6 millió forint elsíbolását sikerült rábizonyítani. A hiányzó több száz millióhoz viszonyítva ez csak „aprópénz”. Ha sikerdíjként szedte össze, akkor igazán méltányos részesedést kért, hiszen „becsületben megőszült” sztárügyvédek és hivatásos filantrópok ennek sokszorosát szokták felvenni. Viszont, ha a vádlottak csak ilyen „kis” összegeket vágtak zsebre, akkor az eltűnt sok száz millióból még mindig hiányzik pár száz millió, s annak sorsa ugyancsak roppant érdekes lehet.
Ám a legkülönösebb mozzanattal a bíró szolgált, a büntetések enyhítésének indoklásával. Valami olyasmit mondott, hogy nem bűnözők szövetkeztek arra, hogy megkárosítsák az Osztrák Megbékélési Alapot, hanem többnyire büntetlen előéletű emberek látták meg a lehetőséget a kárpótlásban, és nem tudtak ellenállni a kísértésnek. Edzett ember vagyok, sok agysorvasztó zöldséggel próbálkoztak már megetetni, de ez engem is meglepett. Vajh’ a derék jogtudor szerint mi lenne a bűnöző ismérve, ha nem az, hogy látva a lehetőséget, nem tud ellenállni a kísértésnek? Mert aki ellenáll, az a tisztességes ember. Ellenben, akinek lehetőség sem szükségeltetik a bűncselekmény elkövetéséhez, az pszichopata, vagy más típusú orvosi eset. Aki pedig úgy marad becsületes, hogy a lehetőséget sem veszi észre, annak az értelmi képességei közül hibádzik valami, nem lenne szerencsés követésre méltó mintaként állítani embertársaink elé. Egyébként minden bűnöző büntetlen előéletűként kezdi, s mit ad Isten, pont úgy, hogy meglát egy lehetőséget, s nem bír ellenállni a kísértésnek.