Átalakul a nyugdíjrendszer

Átalakul a nyugdíjrendszer: az Országgyűlés tegnapi döntése értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe.

Munkatársunktól
2010. 12. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntésről nyilatkozniuk azoknak kell, akik a maradást választják, ezt személyesen kell megtenniük a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat. Az Országgyűlés 250 igen, 58 nem szavazat és 43 tartózkodás mellett fogadta el a törvényt. A zárószavazás előtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter olyan módosító javaslatot terjesztett a Ház elé, amely a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozattervezetben szereplő vállalások – köztük az adómentesen felvehető hozam és az állami rendszerben vezetett egyéni számla – jogi hátterét is megalapozzák. Az Orbán Viktor által is jegyzett politikai nyilatkozat vitájára késő este került sor.
A Ház tegnap folytatta le a költségvetést megalapozó salátatörvény záróvitáját, majd a képviselők el is fogadták a jogszabályt. A gazdasági és informatikai bizottság által megfogalmazott módosító indítvány szerint a Költségvetési Tanács titkársága jogutód nélkül szűnik meg december 31-ig, az ott dolgozó közalkalmazottaknak az év végéig ki kell fizetni illetményüket és egyéb járandóságaikat. Szekeres Imre (MSZP) szerint a rendelkezés a kormány „kicsinyes, fölösleges és értelmetlen bosszúját” mutatja, Schiffer András (LMP) szerint pedig a rendelkezés alkotmányellenes. Rogán Antal (Fidesz) szerint az ellenzéki vádakkal ellentétben a Költségvetési Tanácsnak több joga lesz, mint az előző ciklusban, azt viszont indokolatlannak tartja, hogy a háromtagú testület működésére 800 millió forintot költsenek az adófizetők pénzéből.
Részletek a 3., elemzés az 5., vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.