Hullámzóan alakult az 1920-as országcsonkítás és az 1946-ban megkezdődött kitelepítés között a magyarországi német nemzetiség kulturális és politikai élete: míg a húszas években inkább az asszimiláció és a magyar kormánnyal való együttműködés dominált, addig a harmincas években egyre inkább a Berlinnel rokonszenvezők kerültek többségbe. A hazai német nemzetiség Horthy-kori törekvéseit azonban semmilyen körülmények között nem lehet megítélni úgy, mint a második világháború után, amikor a kollektív bűnösség elvét alkalmazva százezreket üldöztek el hazájukból.
Trianon után 1,5 millióval kevesebb német élt Magyarországon, de arányait tekintve a legjelentősebb magyarországi nemzetiséggé vált. A csonka Magyarországon maradt németek száma kétmillióról félmillióra, arányszámuk a teljes lakosságon belül 9,7 százalékról 6,9 százalékra csökkent. Marchut Réka történész, a budaörsi Heimatmuseum munkatársa elmondja: a magyarországi németek több mint nyolcvan százaléka vidéken élt, és több mint 56 százalékuk agrár jellegű tevékenységet folytatott, ráadásul döntő többségük a Dunántúlon, annak is nyugati és déli részén, illetve a főváros környékén lakott.
A magyarországi németek kulturális képviseletét már a dualizmus idejében vállaló Bleyer Jakabot a trianoni tárgyalásra készülő magyar kormány nemzetiségügyi miniszternek nevezte ki. Megbízatása 1919 augusztusa és 1920 decembere között tartott, amikor rendeletet hozott a nemzeti kisebbségek egyenjogúsításáról, és engedélyezte pártjaik működését. Grósz András történész-levéltáros szintén a múzeum munkatársaként úgy véli, hogy a békediktátum életbelépése után a kabinetnek többé nem állt érdekében a kisebbségügy miniszteriális szintű kezelése, ráadásul a társadalomban elterjedt a nemzetiségiek hibáztatása a példátlanul igazságtalan Párizs környéki rendezés miatt. Így 1921 után a nemzetiségiekkel szemben korábban gyakorolt nagyvonalúságot felváltotta az asszimiláció kormányzati kívánalma. Ellentétes gyakorlathoz vezetett, hogy míg a húszas években a kormány erőteljesen fellépett a határon túli magyarság érdekében, addig a magyarországi kisebbségek iránt kevésbé volt megértő.
Minőségi változás állt be a félmilliós német kisebbség életében 1924-ben, hiszen megalakult a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület, amelynek elnöke Gratz Gusztáv volt. 1933-ig a szervezet 86 helyi szervezetében 12 ezer tag működött, ami a hazai németek 2,4 százalékát tette ki. A Bethlen-kormány idején Bleyer egyre inkább szembekerült Gratzcal, hiszen míg utóbbi a „konszolidált” irányvonalat képviselte, és a konszolidációs kabinettel való együttműködést hirdette, addig előbbi fokozatosan elfogadta azt az elméletet, hogy a magyarországi németeket az össznémetség keretében is el kellene helyezni, nem csak a magyar államon belül. Ennek ellenére Bleyer támogatta a magyar revíziós törekvéseket, és mozgalmával 1927-ben csatlakozott a Magyar Revíziós Ligához. 1928–30-ban fordulat állt be Bleyer koncepciójában, amennyiben végleg szakított a kormánypárti politizálással. Ennek következtében viszont elszigetelődött, és mind a radikális, mind a mérsékelt szárny kritizálta tevékenységét. Bleyer és Gratz irányvonalának vitáját mindkét kutató kulcskérdésnek nevezi, hiszen ennek nyomán már a húszas években kialakult az a feszültség, amely növekedve végül a magyar államhoz való lojalitást elváró kormányzati álláspontjának és a volksbundisták disszimilálódást hirdető programjának ellentétéhez vezetett.
A harmincas évek első harmada három nagy fordulatot kiváltó változást hozott magával. Az 1930-as népszámlálás során csak 478 ezer magyarországi németet találtak, amivel 6,9 százalékról 5,5 százalékra csökkent a számuk. Gömbös Gyula 1932-es kormányra kerülése egyet jelentett a magyarországi nemzetiségi törekvések akadályozásával. Végül 1933 elején hatalomra került Hitler, Bleyer pedig az év végén meghalt. Grósz András szerint ekkor nemzedékváltás zajlott le a magyarországi német nemzetiség értelmiségén belül, amelynek következményeként a harmincas évek középső harmadában egyre inkább elmérgesedik a mérsékelt nemzetiségiek és a német völkisch felfogást elfogadók közötti vita. A nácik által propagált völkisch ideológiát elsősorban Huss Richárd és Basch Ferenc tette magáévá és képviselte Magyarországon. Ennek hatásához járult hozzá, hogy a hitleri Németország 1937-től kezdve egyre erőteljesebben befolyásolta a határain kívüli németek életét.
A Volksbund 1938. november 26-án alakult meg Basch vezetésével, a Teleki-kormány engedélyével. A Volksbund ugyan kezdetben csak a magyarországi németség kulturális képviseletét látta el, de fokozatosan Berlin eszközévé vált. Marchut Réka álláspontja szerint a szervezet célja az volt, hogy a magyar és német tudattal is rendelkező nemzetiségieket kizárólag a német identitás felé tolja el. 1938 és 1940 között a magyar kormány igyekezett csökkenteni a Volksbund szerepét és a náci támogatás mértékét. Ehhez képest érdekes tény, hogy az 1939-es választáson a Teleki-féle kormánypárt szövetségeseként indult a Volksbund, hogy a német hátszéllel dolgozó nyilasok vitorlájából kifogja a szelet. A harmincas-negyvenes évek fordulóján újabb változások álltak be a magyarországi németek életében. Az 1938 és 1941 közötti területgyarapodással a magyarországi német kisebbség Délkelet-Európa legnagyobb német népcsoportja lett, hiszen a visszacsatolások eredményeként Berlin becslései szerint már nyolcszázezer német élt a megnagyobbodott Magyarországon. A visszatérő erdélyi szászok és bánáti svábok között ráadásul többen voltak olyanok, akik rokonszenveztek a náci Németországgal, és az anyaországi Volksbundhoz képest erősebb népi német szervezetet építettek ki. A disszimilálódást erősítette, hogy Hitler 1939 októberében áttelepedési kampányt indított – amely a magyarországi németek körében nem talált visszhangra –, és 1940-től beindult a Németország által is támogatott név-visszanémetesítési folyamat.
Kilencszáznegyven augusztusában, Észak-Erdély visszacsatolásának ellentételezéséért, a Teleki-kormány aláírta a bécsi népcsoportegyezményt, ennek értelmében a Volksbund lett a magyarországi németek egyedüli hivatalos képviselője. Ettől kezdve Berlin egyre agresszívabb nemzetiségi követelésekkel lépett fel a mindenkori magyar kormánnyal szemben. Ennek része volt az 1942 és 1944 közötti három SS-toborzás is – emlékeztet Grósz, hozzátéve, hogy az utolsó már nem önkéntes, hanem kényszersorozás volt.
A magyarországi német nemzetiség két világháború közötti törekvéseiről szól hétfőn az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Lopott szavak, idegen gesztusok: hogyan értelmezzük Magyar Péter mondatait?
