Bűnösnek vallotta magát Stohl

Stohl András ösztönösen másra hárítja a felelősséget, ha balesetet okoz, legalábbis, amikor alkoholos befolyásoltság alatt áll és kokaint is fogyaszt – derült ki a Budakörnyéki Bíróságon, ahol tegnap kezdődött a színész ellen májusi balesete miatt indult büntetőper. A műsorvezető bocsánatot kér és arra számít, hogy elítélik.

Nagy Áron
2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Drágám, gyere ide, az a lényeg, hogy te vezettél” – idézte fel több tanú Stohl András élettársával folytatott telefonbeszélgetését a büntetőper első tárgyalási napján. Stohl bírói kérdésre elmondta: nem emlékszik rá, hogy kért-e ilyet párjától, de ha igen, mélységesen sajnálja, akárcsak a többi tettét, amellyel hét ember életébe gázolt bele. Mint korábban hírül adtuk, s a vádiratban is szerepel, a műsorvezető május 8-án hajnalban hazafelé tartott fóti otthonába terepjárójával, amikor a 2102-es főúton összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő Citroennel és egy Škoda Fabiával. Míg az előbbi autót vezető idős férfi súlyos, lánya, valamint a másik kocsiban ülő öt fiatal közül ketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A Léhmann Zoltán bíró vezette ülésen Stohl elmondta, a szerencsétlenséget megelőző este a Nemzeti Színház büféjében, majd egy kávéházban mintegy másfél liter bort ivott. Arra viszont nem emlékezett, hogy pontosan mikor szippantotta fel az „egycsíknyi” kokaint. Az estéjét egyébként egy Kálvin tér közelében lévő sztriptízbárban fejezte be, ahol két pohár whiskyt és – talán – egy sört gurított le. Ma már a színész is felelőtlenségnek tartja, hogy ezek után sem hívott taxit, hanem Subarujával maga vágott neki a hazavezető útnak. Vallomása szerint feje csak azután tisztult ki, hogy a két járművel karambolozott. Az egyikkel frontálisan ütközött, amikor áttért a szemközti sávba, a másiknak pedig nekisodródott és az árokba borította. A színész hamarosan kimászott kocsijából és a Fabia utasaihoz ment, akik közül voltak, akik csak arra emlékeztek, „merev részeg volt” és cigarettát kért tőlük, mások szerint állapotuk felől is érdeklődött. Stohl András ezután megtudta, hogy útban van egy mentő, majd felhívta élettársát. Arra a kérdésre, miért akarta rábeszélni élettársát a hatóság félrevezetésére, azt állította: ösztönösen próbálta másra hárítani a felelősséget. Majd hozzátette: ez az ösztön csak a májusi baleset idején, az alkohol és kábítószer hatására működött benne. Az első tárgyalási napon, a tanúk a szembesítésekor abban egyeztek meg: a balesetet okozó férfi azelőtt hagyta el a szerencsétlenség helyszínét, hogy ott a mentősök megkezdték volna a sérültek ellátását. Stohl szerint azonban csak a segítség megérkezte után, akkor sem a menekülés szándékával távozott. Az, hogy utóbb mégis beült élettársa autójába, s annak beleegyezése nélkül elhajtott, a vádlott szerint rossz döntés volt, mire hazaért, megbánta.
A bíró március 31-re napolta a tárgyalást, amely akkor a súlyosan sérült idős férfi és szakértők meghallgatásával folytatódik. Utóbbiaknak arra kellene egyértelmű választ adniuk, hogy Stohl kábítószer hatás alatt állt-e az ütközéskor, valamint, hogy a balesetet követő egy év lejártával ismét megvizsgált férfi egészségromlása maradandó-e, ahogy azt lánya állította tegnap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.