Burmai atomtervek

Mianmar (Burma) a dzsungelben egy olyan létesítményt épít, ahol nukleáris fegyvereket fejlesztenének ki az észak-koreaiak segítségével – legalábbis ezt tartalmazza az az amerikai diplomáciai távirat, amelyet a WikiLeaks honlap szivárogtatott ki.

Munkatársunktól
2010. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csőd fenyegeti Kubát. A spanyol El País újabb részleteket hozott nyilvánosságra a WikiLeaks oknyomozó portál távirataiból, amely többek között Kubáról foglalta össze hitelezőinek és befektetőinek véleményét. A francia és japán hitelezők, illetve a brazil, kínai, spanyol és kanadai kereskedelmi képviselők azt jósolták, hogy a szigetország két éven belül csődöt jelent. Az olasz képviselő szerint Kuba már 2011-ben fizetésképtelen lesz. (S. T.)


Burmai munkások segítségével az észak-koreaiak egy föld alatti, vasbetonból készülő létesítményt építenek – olvasható egy diplomáciai dokumentumban, amelyet a The Guardian című brit lap (a WikiLeaks médiapartnere) hozott nyilvánosságra. A mianmari amerikai nagykövetség által kiadott jegyzet egy burmai tisztre hivatkozik, aki elmesélte, hogy észak-koreai technikusokat látott a létesítménynél. Egy külföldi üzletember pedig arról számolt be, hogy szokatlanul széles acélcsöveket rakodtak be egy bárkára – s a dokkmunkások is gyanús szállítmányokról beszéltek. Az idén júliusban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az észak-koreaiak katonai anyagokat szállítottak a közelmúltban Mianmarba. Az amerikai jelentés szerint egyébként Kínának egyre inkább elege van a mianmari katonai rezsimből, és nem bízik abban, hogy bármilyen változásra képes lehet.
Időközben vetélytársa akadt a WikiLeaksnek. Egy korábbi szóvivője tervezi, hogy hétfőn elindítja az OpenLeaks honlapot, amelynek révén névtelen források tehetik közzé kényes, közérdeklődésre számítható értesüléseiket. Az MTI által is idézett Daniel Domscheit-Berg mindezt egy vasárnap adásba kerülő svéd dokumentumműsorban jelentette volna be, ám erről az amerikai AP hírügynökség előre tudomást szerzett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.