Csökkenő, de háromszoros Fidesz-előny

Hírösszefoglaló
2010. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csökkent a különbség a Fidesz–KDNP és az MSZP támogatottsága között az utóbbi egy hónapban a választani tudó biztos szavazóknál. E körben a kormánypártokra a választók 64 százaléka voksolna, míg az MSZP a szavazatok egyötödét gyűjtené be – derül ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG ismertetett. A kutatás szerint ennek oka, hogy jelentősen nőtt a szocialista szavazótáborban azok száma, akik elmennének szavazni, miközben a többi szavazói csoport aktivitása csökkent. A fél éve mért 21 százalékról jelentősen, 32 százalékra nőtt a Fideszre semmiképpen sem voksolók aránya.
A Medián szerint a második Orbán-kormány megalakulása óta először kerültek többségbe azok, akik a kormány teljesítményét inkább gyengének tartják: az elégedettek aránya a novemberi 51-ről 45 százalékra csökkent. A két hónappal ezelőtti 39-ről 48 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok. Orbán Viktor kormányfő népszerűsége mérséklődött, de továbbra is ő áll a politikuslista élén. Őt az államfő és fideszes politikusok követik.
A Policy Solutions és a Medián közös kutatása szerint az uniós tagállamok közül a magyarok kétharmados többséggel (74 százalék) támogatják az önálló uniós gázvezeték, a Nabucco építését. Csaknem 69 százalékban nem fogadnának el viszont a gazdaságpolitikában olyan intézkedést, amely csorbítaná a nemzeti hatáskört.
Románia schengeni tagságával kapcsolatban már jobban megosztottak a magyarok. A szocialista szavazók a többi párt támogatóinál kisebb mértékben – 52 százalék – támogatják a magyar–román határ lebontását. A kutatás december elején, 1200 fő megkérdezésével készült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.