Elszámoltatás,gyanúsítás, feljelentések

Gyanúsítottként hallgatta ki Keller Lászlót, a Medgyessy-kormány szocialista közpénzügyi államtitkárát, országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség.<br />

Szilágyi Richárd
2010. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus – kihasználva pozícióját – vizsgálatot indított egy Somogy megyei vadászat ügyében, visszaélve hivatali helyzetével, a jogszerűség látszatát keltve, jogosulatlan adatgyűjtést folytatott, az így megszerzett információkat politikai célokra használta fel.
Eközben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos bejelentette, három újabb büntetőfeljelentést tettek. Két ügy a Magyar Közút Kht.-hoz köthető, az államot összesen 255 millió forint kár érte. A harmadik ügyben is egy állami cég érintett, amely Csáky Lajos festőművésztől, Szilvásy György volt titokminiszter apósától vett 10 millió forintért öt képet, ám azok a szakértő szerint csak hárommillió forintot értek.

Részletek a 3. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.