Emelkedett pulzusszámmal

VÍVÁS

2010. 12. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szász Emese momentán a világ második legjobb párbajtőrözőnője, de a francia Maureen Nisimától – aki novemberben a párizsi vb döntőjében legyőzte – a magyar bajnokságon nem kellett tartania, és az Angyalföldi Sportközpontban be is gyűjtötte a hazai aranyat. A döntőben 8-6-ra verte a címvédő Tóth Hajnalkát, aki idén munkahelyi elfoglaltsága miatt lemondta a válogatottságot, s most erősen hezitál, hogy nekirugaszkodjon-e a londoni olimpiának. – A Gerevich-ösztöndíjamat elvesztettem, s valamiből meg is kellene élnem… – bökte ki a BVSC csapatban világbajnok versenyzője, akinél azonban akadt két nagyobb visszatérő is. A hétszeres vb-aranyérmes, edzőként dolgozó Szalay Gyöngyi 42 évesen szállt be, hogy két tanítványával kitegyen egy csapatot (Balaton Vívó Klub), s bár nem osztott vagy szorzott, a Vasas elleni összecsapás végén 4-3-ra legyőzte Szászt! Egyéniben pedig a 32 között éppen Tóthtól kapott ki
15-10-re.
Mincza-Nébald Ildikó azóta, hogy a pekingi olimpia vívóversenyein harmadik helyével az egyetlen magyar érmet szerezte, csupán egy tatai gálán indult, s ugyan a héten belázasodott, a csapatversenyre beszállt. – Én lettem az MTK szakosztályvezetője, mi több, a klub alelnöke is vagyok, s mivel nehezen tudtunk volna kiállítani csapatot, jöttem segíteni. Csupán négy edzésen vettem részt, nagy terveim nincsenek, de a vívás mindig a szívem csücske marad. A Honvéd ellen még sanszunk is volt, egy tusra megközelítettem Békát, de utána sajnos kipukkadt a lufi – fogalmazott a válogatott kerettag Békefi Edina elleni asszója után. A döntőbe aztán a Honvéd sem jutott be, az aranyéremért a Vasas 45-34-re győzte le a Békéscsabát.
Boczkó Gábor Párizsban bronzérmes volt, de férfivonalon a csapatunk idén Eb-t nyert, a vb-n harmadik lett, így a magyar bajnokságra mégse mondhattuk, hogy egyesélyes. Boczkót ráadásul itthon elég régen, 2006-ban koronázták meg. Szombaton azonban mégiscsak ő nyert, miután az elődöntőben 9-12-ről 15-13-ra fordítva verte Imre Gézát, a döntőben pedig a nem kis meglepetésre odakeveredett pécsi orvostanhallgató Csobó Dávidot győzte le 15-8-ra. S mint megtudhattuk, most Boczkó is „orvosi eset”.
– Felraktam egy polárórát, folyamatosan mértem a pulzusomat, és úgy voltam vele, hogy ha nagyon magas, akkor abbahagyom a versenyt. Nem akartam az egészségemet kockáztatni, hogy kapjak egy szívizomgyulladást, rosszabb esetben infarktust… Több mint két hónap óta tartós hőemelkedésem van, és az orvosok egyelőre nem tudják az okát. Így most elő kellett húznom a zsák mélyéről azt a huszonhárom év rutinomat, amit a vívásban eltöltöttem – fogalmazott a Honvéd versenyzője, akinek másnap a csapatversenyben, a PTE elleni elődöntő után minimum kétszáz lehetett a pulzusszáma. A Honvéd gyakorlatilag megegyezik az Európa-bajnok válogatottal, s beszállt a 2007-es egyéni világbajnok Kulcsár Krisztián (még egy visszatérő!) is. 42-42-nél, a „hirtelen halálban” azonban a zsűri először a pécsi Peterdi Andrásnak ítélt találatot a 36-40-ről felzárkózó Somfai Péter ellen. Bármily hihetetlen, a mérkőzésvezető nem tudta, hogy az emelt pást két szélén végigfutó rózsaszín csík már nem a pást része (!), így hatalmas kavalkád közepette visszavonta az ítéletét. A felek újra felálltak egymással szemben, és Somfai vitte be a mindent, az aranyat is eldöntő találatot. Mert ehhez képest a döntő sima ügy volt a Honvédnak, azt 45-36-ra nyerte meg a Balaton Vívó Klub ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.