Érdektelenség a börzén

Mérsékelt forgalom mellett felfelé mozdult el tegnap a Budapesti Értéktőzsde fő indexe, a BUX. A vezető részvények árfolyama változóan alakult, a Mol drágult, az OTP pedig tovább veszített értékéből.

Munkatársunktól
2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minimális, 0,12 százalékos, 25,32 pontos emelkedéssel a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21378,57 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az MTI-nek nyilatkozó Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője kifejtette: bár napközben kedvező makroadatok – például ZEW gazdasági hangulatmutató, amerikai kiskereskedelmi forgalom – érkeztek, ezek mégsem mozgatták meg a kereskedést, amelyet inkább „év végi hangulat” jellemzett. A szakember kifejtette: decemberben a határidős pozíciók kifutása miatt a kereskedést elsősorban nem a piaci hangulat határozza meg, hanem inkább a rövid (short) és hosszú (long) pozíciók aránya. Mint mondta, ennek ellenére érdemes odafigyelni a magyar idő szerint kedd esti amerikai kamatdöntésre, illetve annak kommentárjára, mert ez hatással lehet a szerdai kereskedésre.
A Mol árfolyama 105 forinttal, 0,54 százalékkal 19600 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 7 forinttal, 0,13 százalékkal 5283 forintra csökkent, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,33 százalékkal 518 forintra esett, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 480 forinttal, 1,12 százalékkal 43300 forintra nőtt. Szektortársa, az Egis 449,8 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,47 százalékkal 20050 forintra gyengült.
A forint árfolyama látványosan erősödött délután a bankközi devizapiacon. Ugyanakkor a kereskedők arra világítottak rá, hogy az alacsony forgalmú piacon egy-egy megbízás mozdíthatta el az árfolyamot, nem pedig trendszerű mozgásról volt szó. A forint előző nap is erősödött, hétfőn már 276,54 forintra csökkent az árfolyam. Tegnap délutánra az eurót 275,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a reggeli 276,26 forint után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.