Eredményes a szigorítás

Swendt Pál
2010. 12. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyven százalékkal kevesebb a bolti lopások száma a szabálysértési törvény szigorítása eredményeképpen – közölte Pintér Sándor belügyminiszter a kereskedők jelzéseire hivatkozva. A tárca vezetője az Országos Polgárőrszövetség (OPSZ) ünnepi évértékelőjén hangsúlyozta: a kormány megalakulását követő jogalkotási munka eredményeként jelentős visszatartó hatás mutatkozik a tulajdon elleni szabálysértések terén a kistelepüléseken és a nagyvárosokban is. Azóta, hogy a jogszabály augusztusban életbe lépett, csaknem 18 500 esetben indítottak eljárást kis értékű lopások miatt, a bíróságok pedig 581 embert büntettek meg összesen 3684 nap elzárásra.
Pintér kiválónak értékelte a rendőrség és az OPSZ együttműködését, és jelezte: jövőre is számít a polgárőrök segítségére a települések közbiztonságának, közrendjének megteremtésében és fenntartásában. A kormány azzal is segíti a szervezetet, hogy a jövő évi költségvetésben 700 millió forintos támogatást nyújt az OPSZ-nek.
Túrós András, az OPSZ elnöke arról szólt, hogy a polgárőrök mindenütt kiemelkedően teljesítettek, nyolcmilliárd forint értékű munkaórával járultak hozzá a közbiztonság javításához, tízezer elkövetőt értek tetten. A rendőrséggel közös szolgálati órák száma elérte az 1,7 milliót. A nyugalmazott tábornok úgy értékelte, hogy a rendőrség állományába tartozó körzeti megbízottak és polgárőr-egyesületek egymásra találtak, miután a megbízottak a helyi OPSZ-szervezetek szakmai felügyelői lettek, és ez hozzájárult ahhoz, hogy a kistelepüléseken élőknek javult a közbiztonságról alkotott véleménye.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.