Évente tizenkét vasárnap

Évente csak tizenkét vasárnapon tarthatnának nyitva a kereskedők, ha az Országgyűlés elfogadná a kereszténydemokraták 2012-től életbe lépő törvénymódosító javaslatát, amit a párt tegnap benyújtott a T. Ház elé. Az alkalmazottak nélkül dolgozó családi vállalkozások viszont minden hétvégén árusíthatnának.

Hajdú Péter
2010. 12. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatunk szerint évente 12 alkalommal tarthatnának nyitva a boltok a hét utolsó napján – mondta el lapunknak Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának vezetője. – Ez alól csak azok a családi vállalkozások kapnának felmentést, amelyek alkalmazott nélkül képesek kiszolgálni a vásárlókat: ezen üzletek nyitva tartását a hét végén sem korlátoznánk.
A frakcióvezető hangsúlyozta, a módosítás nem csupán a kereskedelem területére vonatkozna, de kétségtelenül ebben az ágazatban váltotta ki a legtöbb vitát. A kereszténydemokraták a javaslat megfogalmazásakor annak a százezer családnak az érdekeit tartották szem előtt, amelynek valamelyik tagja a hét végén is nyitva tartó üzletek valamelyikében dolgozik. Azzal, hogy évente 12 alkalommal mégis engedélyeznék a nyitva tartást, az ünnepi nagy bevásárlásokat, illetve az üdülőhelyek ellátását szerették volna megkönnyíteni. A kereszténydemokraták attól nem tartanak, hogy a javaslat elfogadása esetén elbocsátások következnének be, hiszen a szakszervezetek szerint a nagy áruházláncok munkatársai jelenleg is túl sokat dolgoznak: legfeljebb ez a nagyfokú leterheltség csökkenhetne. Ha pedig az illetékes hatóságok jobban odafigyelnének ezekre a foglalkoztatási sajátosságokra, akkor semmiféleképpen nem lehetne elbocsátásokról beszélni. De a forgalom csökkenését is kizártnak tartja a politikus, aki szerint az üzletek vasárnapi látogatottsága alacsonyabb egy átlagos hétköznapénál, ezért legfeljebb azt tudja elképzelni, hogy a multinacionális kereskedelmi láncoktól a kisebb boltokhoz vándorolnak át a vásárlók. Ez pedig javítaná a kis- és közepes vállalkozások esélyeit a piacon.
A tegnap benyújtott javaslat időzítésével kapcsolatos kérdésünkre a politikus kifejtette: lépéskényszerbe kerültek, miután a hosszas munkával előkészített törvényt szinte módosítás nélkül terjesztette elő a Jobbik. Harrach Péter azt is elmondta, hogy elképzelésükről tájékoztatták a Fidesz frakcióvezetőjét, Lázár Jánost, aki nem emelt kifogást javaslatuk ellen. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Fidesz-frakció automatikusan meg is szavazza majd a törvénymódosítást. Szerettük volna közölni a Fidesz-frakció álláspontját is a kereszténydemokrata elképzeléssel kapcsolatosan, de lapzártáig nem sikerült nyilatkozót találni. Korábban Szatmáry Kristóf, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának fideszes alelnöke kijelentette, a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos szakmai egyeztetések jelenleg zajlanak, így bizonyos, hogy idén nem születik új törvény. Az alelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy valószínűséggel kormány-előterjesztés formájában kerül a parlament elé a vasárnapi nyitva tartásról szóló törvénymódosítás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.