Falvakat pusztított el a földrengés

Vigh Dániel
2010. 12. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilenc utórengés követte tegnap a hétfői, a Richter-skála szerint 6,3-es erősségű földrengést, ami legalább harminc hegyvidéki falut érintett Irán délkeleti részén – írta a The Guardian. Legalább három falu elpusztult, és a telefonvonalak is megrongálódtak, több településsel megszűnt az összeköttetés. A hétfői földrengésben lapzártáig heten vesztették életüket, és sokan megsérültek. Több száz ember esett csapdába az összeomlott épületek romjai alatt.
Az érintett Kermán tartomány kormányzói hivatalának egyik tisztségviselője arról tájékoztatta a Reuters tudósítóját, hogy a rengés epicentrumának térségében harminc falu van, de gyéren lakottak. „Nem számítunk sok halálos áldozatra, eddig 25 sérültről tudunk” – mondta. A katasztrófa sújtotta falvakat nagyon nehéz megközelíteni. A kormány mentőcsapatokat vezényelt a településekre. Az egységek tagjai adóvevőkkel tartják a kapcsolatot egymással. A Vörös Félhold egyik embere az iráni televíziónak azt mondta: „A tartomány hegyvidéki részein több épület is súlyosan megrongálódott, a legsúlyosabb károk Hosszeinabad falut érték, ahol a lakóházak agyagtéglából épültek.”

Földrengés Japánnál. Cunamiriadót rendeltek el Japán déli és délnyugati partjainál tegnap, miután helyi idő szerint kora hajnalban 7,4-es erősségű földrengés volt a Csendes-óceánon. A tévécsatornákon közzétett figyelmeztetés szerint a kétméteres hullámok elérhetik a Japán déli részén található Ogasavara-szigeteket, de Izu, Amami és Tokara szigete is a veszélyeztetett zónában fekszik, ahogy Sizuoka, Aicsi, Mie, Vakajama, Tokusima, Kocsi és Mijazaki parti prefektúrák is. A japán, koreai, kínai és brazil nyelven is ismertetett üzenet arra szólítja fel az embereket, hogy hagyják el a partokat, és húzódjanak a magasabban fekvő belső területek felé. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.