Forradalmi marxisták az MSZP-ben

Radikális baloldali csoportot alakítanának forradalmi marxista tagozat néven kommunista, bolsevista, feminista, humanista és baloldali-zöld elveket valló fiatalok az MSZP-ben. A mozgalom jelképet is választott magának: a kalapácsos vörös embert. Hivatalosan csak az MSZP-választmány engedélyével működhetnek tagozatként.

Török László
2010. 12. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Forradalmi marxista tagozat néven új párton belüli szerveződés alakulhat az MSZP-ben – értesült lapunk. A radikális baloldali mozgalomhoz információink szerint már 160, elsősorban párton kívüli fiatal csatlakozott, közöttük – forrásunk szerint – kommunista, bolsevista, feminista, humanista és baloldali-zöld elveket vallók. Értékrendszerük alapja ettől függetlenül a marxista társadalompolitika, amely szerintük Nyugat-Európában szerves része a baloldali pártoknak. Úgy látják, a párt teljes tisztulási folyamatát fel kell gyorsítani, ennek egyik hajtómotorja lehet e közösség, mert a jobboldali politikával versenyben csak valódi szocialista ideológiával és programmal lehet ringbe szállni. A szervezők hangsúlyozták, hogy olyan fiatal emberek hoznák létre a tagozatot, akik nem voltak tagjai az MSZMP-nek, és nem voltak ügynökök.
Az alakuló tagozat vezetői tagjai az MSZP-nek, szándékaik szerint a hivatalos zászlóbontás januárban történhet, addigra gyűjtenék össze az országos tagozati státus elnyeréséhez szükséges háromszáz támogatói aláírást. A napokban elfogadták alapító okiratukat és jelképüket, a kalapácsos vörös embert, amelynek figurája először 1912-ben jelent meg a magának jogokat követelő munkásság szimbólumaként.
A formációban nincs országos hírnevű politikus, sőt a szervezők szándéka éppen az, hogy szakítsanak az elmúlt tíz év pártpolitikai alkuival és megtisztítsák a pártot a liberális és konzervatív ideológiáktól, amelyeknek szerintük most rabja az MSZP. Vállalhatatlannak tartják, hogy a pártban „ex-SZDSZ-es nyomulás” van Gyurcsány Ferencnek és a Magyar Demokratikus Chartának köszönhetően, de vállalhatatlannak tartják gyakorlatilag a teljes parlamenti frakciót is. A tagozatnak – már ha a választmány jóváhagyja megalakulásukat – nem lehet tagja olyan személy, aki az elmúlt tíz évben tagja volt az országos elnökségnek, vezető tisztséget töltött be megyei szinten és vezető tisztségviselője volt az MSZP-nek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.