Győzött Berlusconi

Munkatársunktól
2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túlélte Silvio Berlusconi kormánya a bizalmatlansági indítványt a római szenátusban és a képviselőházban is. Utóbbiban mindössze három szavazaton múlott az indítvány elutasítása, így a jobbközép kormány jövője bizonytalan, hiszen ezzel a többséggel nehéz lesz törvényeket alkotni. Berlusconi röviddel a szavazás után már tárgyalt az ellenzéki Kereszténydemokrata Párt elnökével, Pier Ferdinando Casinivel az esetleges kormányátalakításról – jelentette az MTI. Antonio Di Pietro ellenzéki politikus korrupcióval vádolta meg Berlusconit, azt állítva, hogy megvásárolt néhány képviselőt riválisa, Gianfranco Fini képviselőházi elnök táborából. Fini egykoron Berlusconi szövetségese volt, együtt alapították meg a Szabadság Népe (PdL) pártcsaládot. A Berlusconit pártvezetési módszere és korrupciós botrányai miatt támadó Finit azonban a PdL júliusban kizárta soraiból. Az alsóház elnöke ekkor 34 alsóházi és tíz felsőházi, hozzá hű képviselőt meggyőzött arról, hogy váljanak ki a PdL-ből és alakítsanak különálló parlamenti csoportot, ezáltal megvonva Berlusconi koalíciójától a többséget a parlament mindkét házában.
A tegnapi parlamenti szavazás során dulakodtak a képviselők, a római utcákon pedig a kormány egyetemi reformjai ellen tüntető diákok csaptak össze a rendőrökkel. A tiltakozás az évek óta legsúlyosabb zavargássá fajult. Maszkot viselő fiatalok a szenátus bejáratánál felsorakozott rendőröket petárdákkal és könnygázbombákkal dobálták meg. A fiatalok később gépkocsikat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be. Médiajelentések szerint százan sérültek meg a római belvárosban kitört csatában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.