Házakat veszélyeztet a belvíz Újfehértón

Hírösszefoglaló
2010. 12. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százötven lakóházat veszélyeztet a belvíz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón. A városban elhúzódó védekezésre készülnek. A 14 ezres településen a múlt hét óta harmadfokú készültséget tartanak fenn a belvíz ellen. A város egyik részén, a Kisrétkörnél lévő csatorna fala beszakadt, az egyik áteresz pedig annyira visszaduzzaszt, hogy a víz már közvetlenül a lakások előtt van – idézte tegnap az MTI Nagy Sándor polgármestert.
A belvízhelyzet az ország más pontjain szintén romlott: egy nap alatt 23 négyzetkilométerrel nőtt az elöntött terület nagysága a Kisalföldön, ezért a Rábca menti belvízvédelmi szakaszon tegnap másodfokúra emelte a készültséget az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Tovább nőt a belvizes terület nagysága Észak-Magyarországon is, ahol immár 160 négyzetkilométer földterület áll víz alatt – tájékoztatott az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Közleményük szerint az igazgatóság hét belvízvédelmi szakaszán – a Laskó-csincsei kivételével, ahol első fokú –, mindenütt második szintű készültség van érvényben. Szintén másodfokú belvízvédelmi készültség van a Ráckevei- (Soroksári-) Duna menti, valamint az Észak-Duna-völgyi belvízvédelmi szakaszokon; ugyanakkor apad az Ipoly és a Zagyva, már csak a 11 kilométeres szentlőrinckátai gátőrjáráson van első fokú árvízvédelmi készültség – jelentette a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A lakott területek védelmében a belvíz átemelését a ráckevei rendszerben fokozott mértékű üzemeléssel érik el, és folytatják a szivattyúzást a ráckevei, a szigetbecsei és a dömsödi szivattyútelepeken. Békés megyében változatlan a helyzet: a belvízzel elöntött területek nagysága lapzártakor is 580 négyzetkilométer volt a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szerint.
Levonulóban az árhullám a Tisza Vásárosnamény feletti szakaszán, attól lejjebb, Záhonyig viszont továbbra is harmadfokú a készültség – közölte az illetékes vízügyi igazgatóság. Az árhullám elérte a folyó Rakamaz és Tiszafüred közötti szakaszát is, ahol tegnap másodfokúra növelték az árvízvédelmi készültséget. A napokban Tokajnál 830, Szolnoknál 800 centimétert meghaladó vízszinttel tetőzik majd a Tisza. A Körösök magyarországi szakaszain 315 kilométeren van árvízvédelmi készültség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.