Herczeg maga dönthetett

Munkatársunktól
2010. 12. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap este 18 órakor kezdődött, és lapzártánk után ért véget a DVSC-TEVA igazgatótanácsi ülése, amelyen a labdarúgócsapatot irányító Herczeg András beszámolt az elmúlt három évben végzett munkájáról, s gyakorlatilag maga dönthetett, hogy a december 31-én lejáró szerződése után is a posztján kíván-e maradni. Herczeg eddig 147 élvonalbeli meccsen ült a Debrecen kispadján, két bajnoki címet szerzett a csapattal, amely az elmúlt idényben bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, idén pedig az Európa-ligában szerepelt, de a nemzetközi porondon csupán a múlt héten szerzett pontot, a Sampdoria 2-0-s legyőzésével. A csapat a bajnokságban csak az ötödik helyen áll, az éllovas Videoton mögött nyolc ponttal lemaradva, s a debreceni szurkolók érthetően nehezen emésztik meg az új helyzetet. Herczeg ténykedését olykor kritikával illetik, ami bevallottan megviselte az érintettet, és a távozásával kapcsolatos híreket az is erősítette, hogy november 25-én a városi közgyűlés ülésén őt választották meg a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetői posztjára.
– Herczeg András jövője teljes mértékben a saját kezében van – szögezte le Szima Gábor, a DVSC-TEVA elnöke a klub honlapján az igazgatótanácsi ülés előtt. – Neki kell eldöntenie, hogy a sikeres hároméves munka után érez-e magában annyi erőt, kitartást és némi megújulást, hogy folytatni tudja. Az igazgatótanács meghallgatja az értékelést, majd nagy valószínűséggel feltesszük a kérdést Herczeg Andrásnak, hogy továbbra is vállalja-e a klubmenedzseri feladatokat. Ha az előbb felsoroltak fennállnak, akkor nagy valószínűsséggel elvállalja. Ha azonban úgy érzi, hogy ez a három év túl sok energiát emésztett fel, és más típusú munkára van szüksége, akkor ennek szellemében hozza meg a döntését. S ha a válasza nemleges, akkor természetesen a klubvezetés elkezdi keresni a megfelelő szakembert. A sajtóhírekkel ellentétben azonban eddig nem tárgyaltunk egyetlen edzővel sem.
Szima Gábor kitért a Metaliszt Harkiv elleni idegenbeli Európa-liga-mérkőzés után történtekre is, de a nagyközönség számára csak annyi publikus, hogy a lengyel konzulátus előtti őrbódé, valamint a szállodai szoba megrongálásában főkolompos Kabát Péterre, valamint Laczkó Zsoltra és Szakály Péterre pénzbüntetést szabott ki a klubvezetőség. A büntetést Szima Gábor „jelentős összegűnek” nevezte, de konkrét számokat nem árult el, amivel nem segíti a tisztánlátást, s egyébként is úgy tűnik, ezt a kínos ügyet szőnyeg alá akarják söpörni Debrecenben. Bár Adamo Coulibaly nem vert szét semmit, neki is fizetnie kell, mert egy francia újságnak elmondta, hogy számára előrelépés lenne, ha hazájában folytathatná a pályafutását…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.