Iránytű

Iránytű rovatunkban hétről hétre a tágabb közélet ügyei iránt érdeklődő olvasóinknak nyújtunk – már csak terjedelmi okokból is önkényes – válogatást azokból a jövő heti programokból, amelyek megítélésünk szerint hozzájárulhatnak jelenünk és közelmúltunk megértéséhez.

Pethő Tibor
2010. 12. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

December 19.
Függetlenül egymásért. Független színházi jótékonysági esemény a vörösiszap-katasztrófa károsultjaiért. A KoMa ötlete alapján, a MU Színház biztatásával jótékonysági kezdeményezést indítanak útjára. A megmozdulás központja a MU Színház, ahol három független színházi társulat: a HOPPart, a KoMa és a TÁP Színház nemcsak színpadra állítja már játszott népszerű előadásait, hanem létrehoznak közösen addig még nem látott rendhagyó produkciókat is. További részletek: www.fugeprodukcio.hu.
Helyszín: MU Színház, 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17.; Szkéné Színház, 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3. K. II. 80.; Maladype Színház, 1088 Budapest, Mikszáth tér 2.
Időpont: 15 óra

Mária-napforduló. Zsámbékon az V. Mária-napforduló ünnepen gazdag programokkal, finom ételekkel és a szokásos kézművesvásárral várják az érdeklődőket. A baráti kör tagjai a falu kemencéjében egész nap lepényt sütnek. A kondérban füstölt csülkös bableves fő. Részletek: href.hu/x/duo5.
Időpont: egész nap

December 20.
Alkotmányozás Magyarországon és máshol. Az MTA Politikai Tudományok Intézete és a PPKE alkotmányjogi tanszéke közös konferenciáján a nyitó előadást Sólyom László tartja. A konferencia nyilvános, de a részvételi szándékot kérik jelezni a [email protected] e-mail címen.
Helyszín: MTA, Jakobinus terem, 1014 Budapest, Országház utca 30.
Időpont: 9.30

Számításaik szerint. A Magyar Közgazdaság-tudományi Egyesület (MKE) 2010. december 20–21-én Budapesten tartja negyedik konferenciáját. Az évenként megrendezett konferencia célja az, hogy elősegítse a Magyarországon dolgozó vagy Magyarországhoz egyéb módon kapcsolódó közgazdászok rendszeres találkozását, egymás új eredményeinek megismerését, színvonalas szakmai diskurzus kialakulását. A konferencia nyelve elsősorban magyar, de a benyújtott tanulmányokat és prezentációkat angolul is elfogadják. A tervek szerint néhány plenáris előadás mellett a benyújtott és elfogadott tanulmányokat három-négy előadást tartalmazó szekciókban lehet bemutatni. Az előadást követően minden tanulmányt felkért hozzászóló értékel. A konferencia szervezőbizottsága az MKE elnökségéből és felkért külső szakértőkből áll; a bizottságot Koren Miklós, az MKE elnöke vezeti. További információ: http://konferenciakalauz.hu.
Helyszín: 1054 Budapest, Szabadság tér 8–9.
Időpont: 9 óra

Európai mindennapok. A berlini My Europe nevet viselő rövidfilmfesztivált immáron negyedik alkalommal rendezik meg. Európában és számos európai városban vetítik a programot, melyben fiatal filmesek mutatják be az európai mindennapokat. Hazánkban a Diverziti Egyesület szervezi a vetítéseket, mi több: még magyar feliratot is készítenek a filmekhez. Kecskeméten, az Otthon moziban és Győrött, a Rómer Házban december 18–22-ig láthatók a filmek.
Helyszín: Győr, Hrabal mozi, Teleki László utca 21.
Időpont: 18.30

December 21.
Rajtunk a sor! A 2009. január és 2011. június között zajló konferenciasorozat célja, hogy a kormányzati ciklusok és a napi politikai változások ellenére folyamatosan semleges egyeztetési fórumot biztosítson, ezáltal is segítve a központi közigazgatás felkészülését és a társadalom tájékoztatását. Találkozó kedden.
Helyszín: MTA-székház, 1051 Budapest, Roosevelt tér 9.
Időpont: 09.30

December 22.
Kerékpártúrák a Nagy-Himalájában. Munka a zanglai királyi várban és lámakolostorban, valamint a Ladaki Ökológiai Fejlesztő Központban, Lehben. Vetített képes élménybeszámoló a több mint két hónapig tartó két nyugat-tibeti munkáról és az Indus-völgyi lámakolostorok meglátogatásáról, a himalájai kerékpártúrákról. Vendég: Makra Péter mérnök szakértő, a Csoma Szobája Alapítvány önkéntese. Házigazda: Makra László egyetemi docens.
Helyszín: Szeged, Rákóczi tér 1.
Időpont: 17 óra

Elfelejtett kontinens. A Kongó Klub a Kongóval foglalkozó kutatók, oktatók, nem kormányzati szervek (NGO-k), a kongói magyarok és magyar kongóiak kapcsolatépítését, szakmai tapasztalatcseréjét segíti elő. Az eseményen bemutatják a Kongó – Torday Emil nyomában című könyvet, és beszámolnak a Torday-Kongó Projekt legfrissebb híreiről is, például a kiállítás kinshasai bemutatójáról (http: //www.afriport.hu/hirek/4872-vissza-afrikaba.html). A rendezvény ingyenes és bárki számára nyitott. A vendégeket kongói süteménnyel, mogyorószószos mikatéval várják.
Helyszín: AHU-székház, 1139 Budapest, Visegrádi utca 9. (a Nyugati térnél).
Időpont: 18 óra

KFT-születésnap. A KFT zenekar sajátos humorára jellemző módon nem várt a harmincadik évfordulóig, hanem már a 29. születésnapot is bulival ünnepli az A38 koncerttermében. A szokványos koncertjegyek mellett VIP-belépő is váltható, mellyel a rajongók KFT-fogásokból összeállított vacsorán és zártkörű, a zenekar részvételével zajló születésnapi bulin is részt vehetnek. A Korlátolt Felelősségű Társaságot 1981-ben alakította négy barát: Laár András, Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós és Márton András. Eredeti zenéjükkel és szövegeikkel, színpadi jelenlétükkel sajátos zenei világot teremtettek. Miközben egyes dalaik, mint az Afrika vagy a Balatoni nyár a mai napig a legismertebb magyar slágerek között szerepelnek, a zenekar intellektuális, fanyar dalszövegeivel, verseivel és szokatlan zenei megoldásaival is országos elismerést szerzett. 2006-ban a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette a KFT tagjait a köztársasági elnök. Legutóbbi stúdiólemezük, A bábu visszavág 2008-ban dupla platinalemeznyi, harmincezres példányszámban kelt el. 2010. december 22-én elhangzanak majd az elmúlt 2,9 évtized legnagyobb slágerei és olyan ritkaságok is, melyek segítenek felidézni a kezdeti évek klubkoncertjeinek hangulatát. Belépő: 3000 forint.
Helyszín: A38 Hajó – Petőfi híd, budai hídfő.
Időpont: 20.30

Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, az [email protected] e-mail címen vagy az (1) 476 2173-as telefonszámon ossza meg velünk.
Összeállította: Pethő Tibor

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.