Kortársak adventje

Európában egyedülálló adventi kalendárium lapjai nyílnak ki december 1–24. között a Vörösmarty téren: a Gerbeaud Ház első emeleti ablakaiban kortárs magyar művészek alkotásainak reprodukciói láthatók. Igazi művészajándék az ablaknyitás, ahogyan az eredeti művekből a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban rendezett kiállítás címében olvasható.

P. Szabó Ernő
2010. 12. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

December 1–24. között délután öt órakor a Vörösmarty téren, a Gerbeaud Ház homlokzatán mindennap kinyílik egy adventi ablak. Sokan részesei a történésnek, fényképeznek, bravóznak, hogy azután újra alámerüljenek a vásár forgatagába, átadják magukat a kulináris örömöknek vagy a jó italoknak, amelyek fölmelegítik a testet és egy kicsit a lelket is. Szívmelengető élmény persze maga az ablaknyitás is: olyan adventi kalendáriuma ugyanis aligha van a világ más városának, mint amilyet itt élvezhetünk, hiszen az itteni ablakokban kortárs művészeti alkotások, illetve azok részletei jelennek meg.
Nemcsak egy-egy év adventi időszakában ragyog egyre fényesebben a sorra megnyíló ablakoknak köszönhetően ez a művészek, nézők közötti fényhíd, de évről évre nagyobb a fényerő is, hiszen mindig új művészek vesznek részt a kalendáriumkészítésben. Az idei, jubileumi évet is beleértve immár 240 alkotót mutat be a nagyközönségnek az adventi kalendárium. Nagyon különbözőket. Így hát hol egy téli kápolna, hol egy világítótorony ablakából árad a fény, hol Cefalu, hol egy spanyol utazás emlékezetes motívuma jelenik meg az ablakban, a piros cipőt sárga villamos, a rózsaszínbe öltözött kislányt lila kelyhes nő követi. Wegroszta Gyula síkplasztikája egy cukrásznak állít emléket, de sokaknak eszébe juttatja Kugler Henriket is, aki 152 éve a Gerbeaud-t megalapító Gerbeaud Emilt világhírűvé tette. A kalendárium képeinek öszszeállításánál nincsenek stílusbeli, tematikai korlátok, megkötések, a minőség elvén kívül csak néhány különös szempont érvényesül: az idén szárnyas Pinocchio jelzi például, hogy Mikulás napja közeleg, s karácsony este a „fények a fényben” gondolat jegyében Sebők Éva Fényjátékával fejeződik be a lapozgatás.
Igazi művészajándék az adventi kalendárium – ahogyan az eredeti művekből a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban rendezett kiállításnak a címe mondja. Az ajándék szó annál inkább is igaz, mivel az eredeti művek eladásából befolyó bevételt a szervezők a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül jótékonysági célra ajánlják fel. A kiállítás bezárása után megmaradt művek a www.adventart.hu honlapon tekinthetők meg. A téren, a múzeumban, valamint az interneten keresztül ismét lehet szavazni a legjobban tetsző képre – 24 kisméretű nyomat kerül 24 nyertes birtokába.
(Adventi kalendárium, Gerbeaud Ház homlokzata, december 1.–január 2.; Művészajándékok, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, december 3.– január 15.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.